Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Nádasdi Csilla Emese

Nádasdi Csilla Emese

Újévi hiedelmeink, fogadalmaink nyomában

KamaszOk

Mint minden vég és minden kezdet, az óév és újév is megannyi babonával, varázslattal, jóslással társul. Hiába telt már el megannyi év, az ember még mindig szeretné azt hinni, hogy tettei hatással vannak az elkövetkezendőkre, vagy, hogy éppen bizonyos jóslási rítusokkal bepillantást nyerhet az előtte álló esztendőbe.

Újévi hiedelmeink, fogadalmaink nyomában
Fotók forrása: unsplash.com/Possessed Photography

Ti is esztek lencsét szilveszterkor? Persze, hiszen pénzt jövendölnek az apró, kerek lencseszemek. Kerülitek a szárnyas húsok fogyasztását, mert elkaparják a szerencsét? Megannyi babona és népszokás kapcsolódik az év utolsó napjához, valamint az azt követő, új kezdetet jelentő január elsejéhez. A gazdálkodó, földművelő emberek léte függött az időjárástól, ezért talán nem meglepő, hogy számos időjárás-jósló tevékenységünk kapcsolódik az új év első napjaihoz. Az újévi köszöntők, mint áldások, mindig pozitív üzenetet hordoztak, hiszen még ma is él az a hiedelem, miszerint az előttünk álló esztendő olyan lesz, mint amilyen az első napja volt.
Így talán már érthetőbbé válik, hogy miért éppen újévkor fogadjuk meg, hogy beteljesítjük azokat a vágyakat, amiktől azt reméljük, az életünk szebb/boldogabb/sikeresebb lehet?
Tudtad? Átlagosan minden második ember tesz fogadalmakat, azonban egynegyedük már az első hetekben feladja, és csupán 10%-uk képes pár hónapnál tovább kitartani. Ennek oka az, hogy sokszor magunk sem tudjuk egészen érthetően megfogalmazni, mit szeretnénk és miért.
A leggyakoribb hibák:
1. A fogadalmaink általában irracionálisak. Olyan dolgokat tűzünk ki magunk elé, amik megvalósításához hatalmas elkötelezettség, pontosan kidolgozott, egymásra épülő célkitűzések kellenének, ütemtervet kéne összeállítanunk, valamint elképzelhető, hogy szakember segítségét is igénybe kéne vennünk ahhoz, hogy sikeresen vegyük az akadályokat.
2. A fogadalmaink ködösek és megfoghatatlanok. Egészségesebben fogsz élni? Oké, de mit értesz ez alatt? Többet mozogsz? Nemet mondasz az energiaitalokra? Idejében lefekszel, hogy kipihent legyél? Vigyázol a mentális egyensúlyodra?
3. Túl sokat fogalmazunk meg. Előfordulhat, hogy átgondolod a tavalyi éved, és pontosan látod, hogy melyek azok a dolgok, amelyekben ha fejlődnél, akkor a következő éved sikeresebb lenne. Ezért fogsz egy papírt („ok, boomer, a telefonodban megnyitod a jegyzetet”), és összeállítasz egy 25 tételből álló listát. Belegondoltál, hogy mennyi időt és energiát venne igénybe, ha mindegyiken dolgoznál nap mint nap?
Itt útmutatót találsz, hogyan fogalmazz meg tartható újévi fogadalmakat, vagy kitöltheted az évrendező füzetet.

Évrendező

Nádasdi Csilla Emese

Évrendező

KamaszOk

„Az újévi fogadalmak nem működnek. A YearCompass igen – több mint egymillió embernek 2012 óta.” – olvasható a hangzatos bevezető az ingyenes évrendező hivatalos oldalán. (https://yearcompass.com/hu/)

Read More
Hogyan tűzz ki tartható célokat magad elé

Nádasdi Csilla Emese

Hogyan tűzz ki tartható célokat magad elé

KamaszOk

Az újévi fogadalmak valójában célkitűzések, olyan álomképek, amelyekről úgy gondoljuk, ha valósággá válnának, boldogabbak, egészségesebbek, teljesebbek, sikeresebbek stb. lennénk.

Read More