Bizonyára ti is úgy gondoljátok, kedves olvasóink, hogy nem tudhatjuk a választ a címbeli kérdésre. Hiszen a népmese olyan időben született meg, amelyből biztos nyomai nem maradhattak fenn. A választ keresve nevetséges lenne az első lejegyzett népmese után nyomoznunk. Hiszen a mese jóval megelőzte az írásbeliséget. Meg aztán, a népmesét mesélő elődeink a honfoglalás előtt is sok, szintén mesés kedvű néppel találkoztak, akiktől megtanultak érdekes történeteket. Ha az első mesére szeretnénk rámutatni, könnyen megeshet, hogy valamelyik szomszédos nép meséjére esik választásunk.
Ha a kérdésre mégis választ keresünk, akkor két támpont áll rendelkezésünkre. A legrégibb mese szüzséje olyan történet kell hogy legyen, ami az embereket erősen, hosszú időn át foglalkoztatta. Másodszor pedig lehetőleg olyan történetet kell keresnünk, amelyik az európai népek meséi között nem vagy csak töredékesen ismert, megtalálható viszont Szibériában, olyan népeknél, amelyekkel az őshazában a magyarság együtt élt, a vándorlás idején találkozott.
Ilyen történetet mond el az égitestszabadító mesénk, amelyet a nemzetközi mesekatalógus az AaTh 328A szám alatt tart nyilván, a magyaron kívül orosz, finn, vogul, csuvas, Európából szórványosan német, cseh, román területről. Az égitestek megteremtése, mozgásuk rendjének megállapítása, veszélybe kerülésük olyan régi szüzsé, amelyet a világvallások alapkönyvei, valamint az antik népek, a ma élő természeti népek (törzsi társadalmak) mítoszai változatos formában mind-mind ismernek. Kovács Ágnes mesegyűjtő kutatásaiból tudjuk, hogy a magyar nyelvterület egészén megtalálható, a 18. századtól folyamatosan fel-felbukkan. A mese változatait lejegyezte Ipolyi Arnold, Berze Nagy János, Kálmány Lajos, Erdélyben pedig Horger Antal, Faragó József, Nagy Olga és Vöő Gabriella, Ráduly János, Moldvában Kallós Zoltán.
Ebben a mesénkben sötétség borul a világra, mert három sárkány elrabolta az égről mind a Napot, mind a Holdat és a csillagokat. A megrémült király fele országát és lánya kezét ígéri annak, aki megkeresi, visszaszerzi az égitesteket. Szépmezőszárnya (ez a hős egyik neve) két bátyjával együtt felkerekedik, s – míg testvérei alusznak – megvív a három sárkánnyal. Az elrabolt, a sárkány lovának nyergéhez kötött Nap és Hold újra visszakerül a helyére. A hősnek arra is ideje van, hogy a megölt sárkányok életükre leselkedő, bosszúvágytól fűtött feleségét és gonosz anyját is elpusztítsa. Ezek után jogosan fogadja el a felkínált jutalmat, a királylány kezét és az ország trónját. A történet számos további archaikus motívumot tartalmaz. A hős keresztapja a világ kovácsa, aki a fémek és a tűz ura, csodás mestermunkák készítője. Szépmezőszárnya birokra kel a sárkányokkal, egymást bokáig, derékig, vállig csapják a földbe. Más változatban kerékké vagy lángnyelvvé változva küzd meg az ellenséggel. Alakját változtatni
tudja, állatként lopózik a sárkányasszonyok közelébe, s így alkalma van kihallgatni tervüket.
Szüzséjét tekintve ezt a mesét mitikus mesének is, hősmesének is nevezzük. (Ti az iskolában bizonyára a tündér- vagy varázsmesék közé soroltátok. Jogosan, mert Európában így nevezik ezt a történetet.) Vargyas Lajos kutatásaiból tudjuk, hogy Belső-Ázsiában (mongol, altaji török) hősénekben énekelik meg ugyanezt a történetet. Az egyik mongol énekben a fiatal kán azért rabolja el a Napot és a Holdat apósa országából, mert az a lányával együtt nem adott hozományt. S szintén Vargyas Lajos feltételezi azt, hogy a magyar mesékben egy még archaikusabb réteg is azonosítható. Éspedig az, amikor a világot borító sötétséget nem a sárkányok okozzák, hanem az, hogy az égitestek még nincsenek megteremtve, vagy még nincsenek helyükre illesztve. Ha így van, akkor a mese hőse olyan kultúrhérosz, aki a teremtést követően lép színre, s a teremtő isten munkáját folytatja, a befejezetlen teremtést zárja le.
Régiségét tekintve az égitestszabadító meséje nem egyedülálló. Szibériai hősének-párhuzamokkal rendelkezik a Fehérlófia mese nyitánya, amely szerint a hős csodás jelek kíséretében születik, testén a kiválasztottság jegyei láthatók (csillag, hold van a homlokán vagy a vállán), ereje rohamosan nő, erőpróbaként fákat csavar ki a földből. Továbbá Szibériában is ismertek azok a történetek, amelyekben a hős aláereszkedik az alvilágba, ott gonosz lényeket pusztít el, s visszajön átvenni a jutalmát. A túlvilágjárás a samanisztikus vallású kultúrákban gyakran előforduló történet. Szibériában is ismert az alvilágból való feljutásnak az a formája, hogy a hős a hálás griffmadár hatán teszi meg az utat, s amikor a griffnek előkészített élelem elfogy, combjából vág neki egy darabot.