Ikebana – a virágrendezés művészete

A virágrendezés művészete (Ikebana) Japánból ered, többszáz éves múltra és gyakorlatra tekint vissza. A virágrendezés az évszázadok során valóságos tudománnyá, művészetté nemesedett. Az Ikebana szabályai szerint a virágcsokrok nemcsak szépek, művésziek, de egyben jelképeznek is valamit: eget, földet, érzelmeket, a végtelen időt – az élet forgását, az évszakok változását. Mindezt a színek ellentétes keverékével, a változatos növényalakzatok csoportosításával, zöld vagy száraz növényi részek, formagazdag levelek, virágok, színes termések felhasználásával érik el.

Az idők folyamán különböző felfogás alakult ki a virágok rendezésével kapcsolatban. Iskolák alakultak, melyek szabályokat dolgoztak ki a virágok rendezésére. Azokat az általános követelményeket sorolom fel, amelyek majdnem minden irányzatban megegyeznek. A vonal elsődlegessége a színnel szemben. Egy rendezés szépsége nincs összefüggésben a mennyiség vagy a virágok sokszínűségével. A legnagyobb figyelmet a vonalak harmóniájára, ritmusára kell összpontosítani – ezért gyakran használnak száraz ágakat, érdekes formájú leveleket. Az idő múlásának az érzékeltetése. A múltat a száraz ágakkal, levelekkel, kinyílt virágokkal fejezik ki – a jelent az erőteljes zöld levelekkel, félig kinyílt virágokkal, a friss hajtások, rügyek a jövő jelei. A virágok nagysága is meg van határozva, s arányban kell lennie a vázával. A leghosszabb virág vagy ág, mely a rendezés fő tengelye, a váza másfélszerese lehet, az eget; a második tengely 3/4-e a fő tengelynek, a legtöbb iskolában az embert; míg a harmadik tengely a legrövidebb, 2/4 része, azaz fele a főtengelynek, ;s a földet jelképezi az ősi japán szokás szerint. Mindhárom fő elemnek lehet kiegészítő része – ugyanabból a virágból vagy a virág leveléből, száraz ágakból vagy egyéb növényi részekből, de együttes száma ne legyen több mint 15 darab. A vázák, edények nagyságának megfelelő kisebb-nagyobb szöges keféket, úgynevezett kenzánokat alkalmaznak. A szöges kefe talapzata vastag ólom, amelybe a kiöntés alkalmával sűrűn vékony szögeket süllyesztenek. Ezekbe a szögekbe szúrjuk a növények szárát. A vastag ólomlap a feltűzött virágok eldőlését akadályozza meg. A virágokat minél hosszabb szárral, ferde metszéssel vágjuk le. A virágok szárából rendszeresen vágjunk le, mert a friss vágási felületen a víz könnyebben felszívódik. A leveleket és virágokat, hogy élettartamukat a szokottnál hosszabb időre megnöveljük, tartósító szerekkel kezeljük. Jó tartósítószer egy kevés cukor és egy fél tabletta aszpirin. Az edények színeit úgy válasszuk meg, hogy azok sötét vagy világos bútoraink közül erőteljesen kitűnjenek. A rendezés az évszaknak megfelelő legyen, derűt és nyugalmat árasszon.

A virágrendezés mindenkor alkalmazkodhat a környezethez. Elrendezésétől és anyagától függően lehet hagyományos és modem. A hagyományos rendezési forma szigorúan betartja a természeti törvényeket s lehetőleg úgy rendezik, ahogy a természetben megtalálhatók. A modern forma abba különbözik a hagyományostól, hogy szabadabban kezeli a virágokat, a csoportosítások sokkal merészebbek, a növényeken és virágokon kívül más anyagokat is felhasznál, pl. követ, üveget, gipszet, vasat. Ha figyelembe vesszük az ikebana követelményeit, ennek alapján egy eddig elhanyagolt jelentéktelen virágból és pár gondosan kiválasztott ágból érdekes rendezést készíthetünk, mely új hangulatot kölcsönözhet a lakásnak.

Megjelent a Cimbora 1995/2-es számában