Gyermekkori emlék

Az udvaron rémült sivalkodással szaladgálnak a csirkék, édesanyám s nővéreim, Éva meg Anikó kergetik, no, most mindjárt lefogják a kiszemelt áldozatot. Amikor már azt hisszük: megvan! huss, ki­surran a kezükből.

„Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt, s ennek is jó fele részét az én nemzetségem tevé.– Ez a falu, ennek a falunak erdeje, mezeje – emlegette gyakorízben édesapám –, ősfoglalás. Három nemzetség az ősfoglaló: a Benedek, a Benkő s a Boda nemzetség. A többiek: a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok mind jövevények.”

Jó gyermekek képes hetilapja alcímmel 1922 februárjában jelent meg az első Cimbora, amelynek aztán a 29., 1922. augusztus 27-ei számától megszűnéséig (1929. július 14.) Benedek Elek volt a főszerkesztője. 2009-ben, születésének 150. évfordulóján sorozatban emlékeztünk meg a névben és szellemben egyaránt lapelődünknek tekintett Cimbora hajdani főszerkesztőjéről.

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 22.

A Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában című meseregény utolsó fejezete A báró felállott, kiitta poharát, elköszönt az őt hajlongva a bejárati ajtóig kísérő hájfejű vendéglőstől, akit igen megkedvelt itt-tartózkodása során.

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 21.

És elkeseredett hősünk ismételten magára maradt szívét falánk vérebek módjára mardosó kételyeivel a nagy, sárgás fényben úszó terem közepén, és hiába toporzékolt, hiába hívta kiáltva a szellemet, a nyugati ablak zöld ura egyetlen alakban sem jelentkezett többé, csak néha úsztak el sajgó szeme előtt az üvegfalon túl, a kert különös fái között kerengő nagy, fekete madarak baljós árnyai. 

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 20.

Münchhausen ott ült a hatalmas terem közepén, egy széken, a melegen sugárzó sárgás fényben, nem tudta mennyi idő telt el, mindenesetre a kuvik is elhallgatott, a baglyok is, bár időnként az üvegfalon túlról, a suttogó fák közül hatalmas madarak árnyékai vetődtek rá. Nem félt. Túlságosan sok minden történt már vele hosszú életében, csak azt bánta, hogy nincs nála a pipája, menekülései, vándorlásai során veszíthette el valahol a sötét folyosókon és katakombákban. 

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 19.

Sötét volt. Fenyegető, komor, babonákból szökő sötét. Valahol nem messze kuvik huhogott, félálmában is jól hallotta, s összerezzent. Fogalma sem volt hol van, képtelenségnek tűnt előtte az egész helyzet, egyszer amikor újra olyan zaj hallszott, mintha valahol a szomszéd helyiségben húztak volna le egy illemhelyen vizet, megrezzent, felült, szétnézett. Mellette feküdt valaki a földön, s ahogy fölemelkedett, hogy megnézze ki az, szemébe tűnt saját sápadt arca a tükörből. 

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 18.

Ott ültek a földön, a titokzatos földalatti tükörteremben. Münchhausen különös alakú lámpájának fénye megsokszorozódott a tükörben és a fiatalságára és szerelmére emlékező Bumfordi Benjámin, a mélabús tornyok városának volt ősz szakálla tovább mesélt, mintha megfogadta volna, hogy ezúttal sem engedi szóhoz jutni Münchhausent világvárosok és a világirodalom koronázatlan mesekirályát...

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 17.

Perceket vagy órákat ült tenyerébe temetett arccal a mélabús tornyok városának volt ősz szakálla, maga sem tudta. Hol olyan melegje volt, hogy azt hitte megfullad, mint egy szárazra vetett hal vagy szétpattan a feje, mint egy érett dió, hol vacogott, kirázta a hideg, mintha hiányos öltözékben sétált volna jéghegyek között.

Irodalmi arcképcsarnok

Mivel is jellemezhetnénk jobban a Nyírségben – írásai egyik vissza-visszatérő színterén – éppen százhúsz esztendeje megszületett Krúdy Gyula szerteágazó, nagy hatású művészetét, mint egyik utolsó, saját kiadásában megjelentetett elbeszéléskötetének címével, amely egyúttal nyilvánvalóan a mélabús író egyik utolsó üzenete is tépett szívű, megkeseredett honjainak...

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 16.

Harminc-harmincöt percet töltött lánya és Münchhausen társaságában a mélabús tornyok városának jeles ősz szakálla. Megegyeztek, menekülni kell, de abban is, hogy most, amikor poroszlók hada özönöl az utcákon és keresi őket, veszélyes lenne kimerészkedni a házból. 

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 15.

Hagyjuk megejtő hősünket, Münchhausen bárót egy darabig, a boldogság amúgy is viszonylag rövid állapot, és nézzük meg inkább, mi van a mélabús tornyok városának volt diktátorával, akire több bűne mellett még egy gyilkosságot is rá akarnak sózni a bárgyú poroszlók s nagy ellenfele, a trónbitorló Kikerics Manó arra készül, hogy végleg leszámoljon vele. 

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 14.

És a holdfény sütötte szobában árnyak cikáztak, de a szép látogató már nem törődött velük, szorosan Münchhausenhez simulva mesélte élettörténetét.

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 13.

Miután kidobta az átkozódó kormányzót – aki habzó szájjal fenyegetőzött, hogy lehet ő a világ legnagyobb mesemondója, a leghírhedtebb hazudozója is, ezt most nem fogja megúszni szárazon, vasra veretve fogja kitoloncoltatni a városból – bárónk újra szétnézett szobájában, s a kisasztalra kikészített kancsóból veresbort töltve magának egy pohárba, iszogatni kezdett, pipáját tétován forgatva ujja közt. 

Münchausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 12.

A szobában rend volt, kellemes rózsaillat terjengett s a báró jólesősen fedezte fel a vázákban illatozó rózsákat. A kandalló mellé húzta a faragott karosszéket, bizonyára valamelyik keleti király lakosztályát díszíthette fiatal korában és elgondolkodva tömte meg pipáját.