Lászlóffy Aladár
(Torda, 1937–2009) Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
A kolozsvári volt református kollégiumban érettségizett (1954), a Bolyai Tudományegyetemen magyar irodalom szakot végzett (1959), de csak 1971-ben államvizsgázhatott. Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében (1961), a Napsugárnál (1962–69) dolgozott, rövid ideig a Dacia Könyvkiadó főszerkesztője (1970), az Előre, majd az Utunk kolozsvári munkatársa.
Az 1989 után a Helikon és a Korunk munkatársaként dolgozott. 1994-től meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet adott elő. Hosszas betegség után Budapesten érte a halál. (forrás: Wikipédia)
A Cimborában 1991 óta közölt verseket, 1996 és 1998 között kultúrtörténeti érdekességekről szóló rovatot vezetett Kard, kalapács, kalamáris címmel.
A világ dolgainak sorrendje
Kard, kalapács, kalamáris
Minden, amivel időt mérünk, valamilyen közös értelemben: óra, ahogy szerkezeti értelemben is megkülönböztetjük a talán legősibb napórát, melyhez először egy földbe, homokba dugott pálcika is elég volt – persze, hogyha sütött a nap.
Járt-e a fáraó a parókián?
Kard, kalapács, kalamáris
Nem valószínű, hiszen, mikor fáraók voltak, még nem voltak parókiák! Ám nem ez az egyetlen oka annak, hogy nem lehetséges és mégis lehetséges valamely kapcsolat köztük.
A láthatár és az égbolt
Kard, kalapács, kalamáris
Az ember, anélkül, hogy tudatában lett volna annak, hogy valaha valaki majd versbeszedi a dolgot a kisiskolások számára, – amikor először kiállt a napra, a barlangja elé, a kunyhója udvarába – valami olyasmit mormogott maga elé, hogy „előttem van észak, hátam mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbra pedig kél...”
Mióta van karácsony?
Kard, kalapács, kalamáris
Egy Pozsonyban élő magyar költő, Tőzsér Árpád fogalmazta meg szellemesen és szemléletesen azt a képet, melyben megfogható, hogy közmegegyezés szerint van egy időszámításunk előtti sáv s egy az óta tartó a történelmi idő kezelésében. Az előbbit „Krisztus előtt”-nek, az utóbbit „Krisztus utánnak” mondjuk.
Mert mi a város? A város emelet
Kard, kalapács, kalamáris
Minden másnál korábbi lelete a régészetnek (idegen szóval: archeológia), az eleddig feltárt emberi településmaradványok közül az első Jerikó. Ennek a városnak a maradványai, szinte jelképesen, egy kútszerű, kerek idomú építmény köré csoportosulnak: íme „az idők kútja”!
Mese a számtalan csodáról, mely számszerint hét
Kard, kalapács, kalamáris
Az ókori világ „hét csodájának” tartott dolgok listája érdekes módon csakis építményekre terjed ki. Pedig ennek a világnak még annyi csodája lehetett már a művészetek egyéb ágazataiban: az irodalomnak még „le sem írt” fázisaiból szövegek, a barlanglakó ősembernek pedig falfestményei maradtak fenn.
A kiapadhatatlan forrás
Kard, kalapács, kalamáris
Az ember társas lény. Társas létének megannyi hasonlósága, analógiája ott van a természet, az állatvilág kevésbé fejlett lényeinek szerveződésében is, a méhkastól a hangyabolyig.
A gazdaság s a kultúra
Kard, kalapács, kalamáris
Azt mondják, minden valahol ott kezdődött, amikor a tapasztalat rávezette az emberi lényt, hogy nem elég amit a természettől ügyessége, kitartása révén megszerzett, összegyűjtött, elragadott, de sajnos fel is élte egyik napról a másikra, egyik évről a másikra.
Könyvből vagyon
Kard, kalapács, kalamáris
Vannak örökölt, tehát öröknek, megoldhatatlannak látszó problémák a könyvek sorsa, az olvasás körül. Közel kétezer éve fogalmazta „elmés mondássá” Plinius, miszerint nincs olyannyira rossz könyv, hogy valami haszna mégis ne lenne; aztán pár könyves szempontból is viharos, üdvös és lehangoló évszázad után, úgy nézett ki a dolog hogy: „Hajdan a könyvek ritka volta ártott a tudományok haladásá nak, ma túlságos tömegük az, mely megzavar és megakadályozza az önálló gondolkodást.” (Weber)
Írva pedig szomorú dolgok vannak
Kard, kalapács, kalamáris
A felnőttek legyintenek: hogyha bekapcsolja az ember a tévét, csupa erőszak, rablás, verekedés, gyilkosság. Majdnem minden krimi – egy nagy detektívregény a világ folyása, hogyha a mai filmek „képeskönyve” után indul az ember.
Szamárfüles csigaház
Kard, kalapács, kalamáris
Bár a könyv könnyen pusztuló holmi volt kezdettől fogva, tűz és víz egyaránt ártott neki, egészen korán rákerült az értékelt hadizsákmányok listájára is. Már a történelem mezopotámiai hajnalán akadtak olyan hadjáratok, mikor buzgón összekeresték az elfoglalt városokban fellelhető írásos emlékeket.
A bujkáló könyvtár
Kard, kalapács, kalamáris
Egészen mást értettek még az ókorban a „könyv” fogalmán. A legkülönbözőbb anyagokból ugyan, de tekercsbe felgöngyölített formában álltak a könyvek akkoriban, míg a mai értelemben könyv alakú, kódex-forma tárolást, „kiadást” jóval később ismerte meg a kultúra. Ez a forma, célszerű és könnyen kezelhető alakzat végleges diadalra a könyvnyomtatás feltalálásával jutott aztán. Miközben nyomtatva avagy kézzel lekapirgálva, majdnem olyan számban pusztultak és születtek a könyvek, mint az emberek.
Anyám, az álmok nem hazudnak
Az idők ködébe vész annak a bölcsességnek az első felismerése, melyet számunkra a latin formája közvetített, őrzött meg: ama híres verba volant... vagyis a szó elröpül, az írás megmarad.
Jégmezők és hagymaevők
Kard, kalapács, kalamáris
Eleve tudni kell, hogy az előzőkben említett történelmi korküszöböt megelőzően ért véget egyike a Földgolyó éghajlatát és felszínét is meglehetősen megváltoztató eseményeknek. Ezt a (mindeddig legutóbbi, csak remélhetőleg legutolsó) jégkorszakot a tudomány, mely mindig közelebb hajol a megismerendő tárgyhoz, mint az általános műveltség, a köztudat, – legalább hét emeletre osztja.
Kő kövön megmarad
Kard, kalapács, kalamáris
A jelenkori emberiség két legbűvösebb igéje, melyek hatalmas, vissza és előre ható távlatokat fejeznek ki: a fejlődés és a haladás. Egyik is, másik is összefüggésben áll egy ősrégi kérdéssel, melyet százötven éven belül tisztázott a tudomány.