Nadselű és nagy sikerű csínytevések

„A másolat hiteléül: Elek nagyapó”.

Mielőtt elmesélném nektek, hogyan porolták ki Öcsikét, bemutatom nektek, mert ezután többször lesz vele találkozásotok a Cimborában. Öcsike Elek nagyapó unokája, mégpedig a tizenegy valóságos unoka közt időrendben a hatodik. Ha jól számolom, most a nyolcadik esztendőt tapossa, de már esztendők óta mulattatja odaát, Magyarországon, az ő pajtásait „nadselű” gondolataival. Ezek a gondolatok igen vidám gondolatok, de rendszerint szomorúan végződnek. Oly szomorúan, hogy Elek nagyapó szíve is sajog belé, nem csak az Öcsike – nadrágja. De hát mégis csak megírtam e „nadselű” gondolatokat, egy az, hogy mulassanak valóságos és nem valóságos unokáim, s no meg: okuljanak is azokból. Öcsikének különféle „nadselű” gondolataiból már könyv is jelent meg Pesten, egyszer talán majd ti is fogjátok olvasni, nem csak a magyarországi gyerekek. Egyelőre elégedjetek meg azokkal a „nadselű” gondolatokkal, amik a Cimborában fognak megjelenni. Öcsike három esztendeig nem látta, mert nem láthatta Elek nagyapó kertjét. Három nyáron a Balaton mellett sóhajtozott a kisbaconi szabadság után, ahol nem állítja meg a csősz bácsi, kedve szerint nyargalhat a kertben, felmászhat a fákra, a széna meg a szalmakazalra, ehetik annyi gyümölcsöt, amennyi csak belefér.
Ez a mennyei boldogság végtelenül meghatotta Öcsikét, s a legkomolyabban kijelentette, hogy ezen túl csak az erdélyi gyermekekkel közli az ő „nadselű” gondolatait. Erre kezet is adott Elek nagyapónak, ki viszont kézadással kötelezte magát, hogy ezeket a „nadselű” gondolatokat tőle telhetően megírja és kinyomtatja a Cimborában. A magyarországi gyerekek éppen eleget nevettek a „nadselű” gondolatokkal járó kiporoláson, hadd nevessenek most az erdélyi gyerekek. Szórul-szóra így mondá Öcsike, én meg erre ráütém a pecsétet, s megkezdem a vidám-szomorú történetet. (Cimbora, 1922/36.)