Korábban beszéltünk már arról, hogy a középkori vallásos ember szívesen hallgatta az olyan tanulságos történeteket, amilyenek az állatmesék voltak. A középkor másik kedvelt története az exemplum volt.
Mi az exemplum? Tanulságos példa, példabeszéd, példázat, amelyet az erkölcsi tanítás, a vallásos nevelés, a meggondolkoztatás szándékával adtak elő.
Népszerűek voltak az ó- és az újtestamentumi történetek, valamint a hindi, az indiai szanszkrit irodalomból (a Pancsatantra nevű gyűjteményből), a mohamedán vallásból, a görög és a latin irodalomból kölcsönzött történetek. Virágkoruk Európában a 7–15. század közé tehető. Közel 300 gyűjteményben mintegy harmincezer példázat volt forgalomban.
Ebben az időszakban nekünk magyar nyelvű szóbeli kultúránk és latin nyelvű írásbeliségünk volt.
Magyarországon – akárcsak Európa más országaiban – a 16–17. század a vallásos élet megújulásának kora volt, a protestáns vallási reformok (lutheranizmus, kálvinizmus, presbiterianizmus, puritanizmus), valamint a katolikus vallás megerősödésének, a katolikus ellenreformációnak az ideje. Az elvont teológiai gondolatok közérthetővé tétele érdekében a prédikátorok szívesen vettek igénybe meggyőző, szemléletes és emlékezetes történeteket, amelyek a prédiációból kiszakadva független életet kezdtek élni. Egyik részük beépült a szájhagyományba.
A magyar exemplumoknak csupán bizonyos része származik az európai repertoárból, másik részük sajátosan magyar eredetű.
Temesvári Pelbárt ferences szerzetes és prédikátor volt (Temesváron született 1435 táján). Prédikációiba előszerettel szőtte bele az európai és a magyar szentek történeteit, pédázatait. Latin nyelvű műveit szívesen olvasták és idézték. A kutatók többszáz exemplumot eredeztetnek tőle. A másik népszerű gyűjteményünk, a Gesta Romanorum magyar fordítása az 1200-as évek végén keletkezett kéziratban, nyomtatása 1472-ben következett. Római és bibliai történetekből épül fel. Az 1600-as években többször fordítottak belőle magyar nyelvre, ezek a történetek több kiadásban láttak napvilágot, a prédikátorok gyakran idézték.
A 16–17. század exemplumai nagyon változatosak voltak. Tanító és nevelő szándékkal mesélték az olyan bibliai történeteket, mint a bűnbeesés (Ádám és Éva), az első testvérgyilkosság (Káin és Ábel), a nyelvek zűrzavara (Bábel tornya), a hitetlenek pusztulása (Szodoma és Gomora), a küldetése elől menekülő keresztény megtérése (Jónás a cethalban), a tékozló fiú, Júdás árulása. A görög mitológiából idézték fel az büntetést szenvedő Atlasz, Tantalosz, a Danaidák, Prométheusz, továbbá a trójai faló történetét, a történelemből pedig Nagy Sándor és a Rómát felégető Néró tetteit. Népszerű volt az ördöggel cimboraságba lépett Fauszt esete, az állatmesék közül pedig a farkasra bízott bárány, a róka és a gólya vendégeskedése, a szőlő után áhítozó róka története.
Az alábbi történet a középkor kedvenc példázata, egy indiai legendából ered. Magyar fordítása a Kazinczy-kódexben őrződött meg, amely 1526–1541 között keletkezett. A korszak nyelvének régiességét mi is könnyen megtapasztalhatjuk. Avenirt, a hindu pogány királyt Jozafát nevű fiúgyermeke születésekor arra figyelmeztetik, hogy az hajlamos keresztény hitre térni. A király igyekszik minden idegen hatástól megóvni fiát, ezért eldugott helyen fényes palotát építtet számára. A jóslat azonban beteljesedik. A felserdült királyfi kastélyába kereskedőnek öltözve belopakodik a térítő keresztény szerzetes, Barlám, s az ő tanításai hatására előbb Jozafát, majd az apja is keresztény vallásra tér. Az unikornis történetét Jozafát az őt megtérítő remete szájából hallotta (megtalálható az előbb említett Gesta Romanorumban is). A jelképes történet megfejtése a következő: „Az egyszarvú a halált példázza, amely mindegyre üldözi az embert, és meg akarja ragadni; a verem pedig a minden gonoszsággal teli világ. A bokrocska: kinek-kinek az élete, melyet az éjszaka és nappal órái, mint egy-egy fehér és fekete egér, szüntelenül rágnak, és közeledik az elszakadáshoz. A négy kígyó a falban: a négy elemből álló emberi test, melyek szétbomolván, az emberi test eresztékei széthullanak. A rettenetes sárkány a pokol szája, mely mindenkit el akar nyelni; a gallyacska édessége a világ csalárd élvezete, mely félrevezeti az embert, hogy legkevésbé se lássa saját veszedelmét.”

Az unikornis a mítoszok és a legendák állata. Ló alakú teste van, homlokán hosszú szarv. Lakhelye India vagy Afrika. Szétzúzott szarvának porát gyógyító erejűnek tartották, ezért az állat a gyógyszertárak egyik jelképe volt. Az erdélyi Kornis nemesi család a címerében örökítette meg.
Dömötör Ákos A magyar protestáns exemplumok katalógusa címmel gazdag gyűjteményt állított össze példázatokból (Budapest, 1992).

Megjelent a Cimbora 2013/7-es számában