A kézdivásárhelyi folklórkutató Szabó Judit marosszéki szülőfalujában 1967-ben magnószalagra rögzített egy népmesét, A Ződ király fia címmel. A helybeli mesemondó, Berekméri Sándor 1896-ban született. Munkás és földműves volt, környezetében mindenki tisztelte. Mesetudását az édesapjától hallott történetek alapozták meg, később a katonaságban és munkahelyén hallott és tanult meséket.
A mese szerint: 1. Ződ király fia feleségül veszi Fekete király lányát. 2. A királynak megjósolják, hogy lányát veszedelem fenyegeti. 3. A jóslat valóban beteljesedik. Amikor egy alkalommal tizenhárom éves korában a palota kertjében sétál, nyoma vész, az ötfejű sárkány az égig érő fára ragadja magával. 4. Erre a fára senkinek nem sikerült még feljutnia. Jóska, a király kondása vállalkozik a lány megmentésére. A király háromszáz éves jósasszonyától kér tanácsot. Bivalybőrből tizenkét pár bocskort készíttet, egy cigánykovácstól aranyból és acélból szekercét rendel, s mikor minden elkészül, eszik és iszik, erőt gyűjt a hosszú útra. Fejszéjét a fába vágja, és kapaszkodni kezd. Mire minden bocskor lekopik a lábáról, 5. eljut az ötfejű sárkány birodalmába. A gyanútlan sárkány szolgálatába fogadja, lovászának teszi meg. 6. A ló táltosló, s megmondja Jóskának, hogy kaphat erőre. A fiú feltáplálja az állatot, s hárman felkészülnek a visszatérésre. 7. Visszatérés közben elpusztítják a sárkányt. A lány öreg szülei örömmel fogadják a fogságból menekült lányukat, feleségül adják megmentőjéhez.
Amikor a két mesekutató, a nemzetközi mesekatalógust összeállító A. Aarne és S. Thompson áttekintette a világ meséit, ezt a mesét az AaTh 317-es típusszámmal látta el, és Az égig érő fa típuscímet adta neki. Ez a mesetípus Közép-Európában 70-nél több változatban ismeretes. Ezek nagyobb része magyar eredetű.
Kedves Cimbora-olvasók, bármennyire szokatlan a történet, ugye, számotokra mégsem ismeretlen. Sok változatban hallhattátok és olvashattátok már. És több mesei motívumot is több meséből ismertek.
Bizonyára ismeritek azt a történetet is, amelyben az öreg király vitézi próbát hirdet, hogy az égig érő fáról olyan gyümölcsöt hozzanak, amitől ő megfiatalodik. Ebben a történetben is sokan próbálnak szerencsét. Az egyedüli, aki megmássza a fát, az a kiskondás. A fára feljutva Tündér Ilona szolgálatába áll. Miután egymásba szeretnek és egybekelnek, Tündér Ilonát a sárkány elrabolja. Ismét a táltosló az, aki a kiskondásnak segíteni tud. Visszaszerzi feleségét, az öreg királynak leviszi a gyógyító almát vagy az ifjító vizet, s feleségével boldogságban él. Ennek a történetnek a nemzetközi katalógusban az AaTh 468-as típusszámot adták, s változatainak nagy részét szintén a magyar nyelvterületről nevezték meg.
A két mesetípus cselekményét a Magyar népmese katalógus a következőképpen foglalja össze: A mesehős az égig érő fára felmászik. Így a felső világba jut. Az égig érő fa levelein egy királykisasszony él. A hős feleségül veszi a királykisasszonyt. Ide tartoznak azok a változatok is, amelyekben arról van szó, hogy előzőleg a sárkány viszi a királykisaszszonyt az égig érő fára.
A magyar mesekatalógus tíznél több olyan mesét is számon tart, amelyben a hősnek szintén az égig érő fára kell felmásznia.

1. A világ különböző népeinek körében élt az a meggyőződés, hogy a fejedelemség égből jövő, szakrális eredetű intézmény. A fejedelmet az égiek választják ki. A kiválasztottság jele az égből aláhulló kard (pl. Attila mondája), a testi jegy (aranyhaj, nap, hold, csillag alakú jegy a homlokon, vállon, nagy erő stb.), a születést kísérő természeti jelenségek (földrengés, napfogyatkozás, csillag megjelenése az égen stb.). Ezért a királyt, családja tagjait emberi szem nem láthatja, napfény, szellő nem érintheti. Ha ez mégis megtörténik, akkor erejét veszíti, meghal, nyoma vész. Nos, ez történik a Zöld király fiának leányával is.
2.  Jóska az égig érő fát a félig arany, félig acél fejsze segítségével mássza meg. A fémek a primitív kultúrában mágikus erővel bírnak. A megfelelések a következők: Nap – arany, Hold – ezüst, Mars – vas, Merkúr – acél, ón, Jupiter – sárgaréz (később arany és ezüst ötvözete és ón), Saturnus – ólom, Venus – réz. A fémek mágikus erejét aktivizálta az amulett (ékszer) viselése. Fémtárgyakat helyeztek a halott mellé is a védelem biztosítása céljából, és a sámán díszei között is nagy szerepet játszottak a fémek.
3. Útnak indulás előtt a mese hőse „mindenféle jó ételt” készíttet magának. Az erőgyűjtést szolgáló búcsúétkezés a mesék mellett a hősénekekben is gyakran előforduló motívum.
   A két mesében további motívumok is ismétlődnek. Ezúttal azokat soroljuk, amelyek a magyar mesékben fordulnak elő.
4. Ősi elem a mesében és az eposzban a csodálatos ló. A hős leromlott állapotban találja, s égő parázzsal táplálja fel. A táltos ló hátán nagy távolságot tud megtenni, alászáll az égig érő fáról, tanácsát követve minden ellenséget elpusztít.
5. Meséinkben a világszintek közötti átjárás az egyik legnehezebb próba. Az utazás feltételeit (varázseszközök, táltos ló, varázsszavak) csupán a beavatottak ismerik vagy birtokolják (esetünkben a háromszáz éves javasasszony, a táltos ló), a hősnek az ő rokonszenvüket, jóindulatukat ki kell érdemelnie. A tanácsadó, a táltos ló, a varázseszközök segítségével a hős feljut az égig érő fára vagy a fa gyökerei között az alvilágba ereszkedik alá. Mind a falevélen elterülő országban, mind az alvilágban elrabolt lányok élnek, akiket a hős megszabadít és visszahoz a földre, szüleikhez. Az égig érő fa a sámánisztikus világkép világfája, amely a föld középpontjában állva a világ három rétegét köti össze. Gyökerei az alvilágba, a csúszómászók, ártó szellemek birodalmába nyúlnak, törzse az emberi világot fogja át, koronája az égbe, az embert segítő szellemek világába hatol be. A sámánisztikus szertartások során a sámán lelke e fa mentén jut el a szellemek birodalmába. Ha tehát válaszolni akarunk a címben feltett kérdésre, akkor most már adott a válasz.
6. Néha előfordul az is, hogy a hőst ellenfele feldarabolja. Valaki azonban az élet vizével vagy a gyógyító fűvel újra életre kelti.

Nos, ezekről az utóbbi motívumokról tudnotok kell azt, hogy a magyar népmesékhez vezetnek. A mesekutatók ezekből az adatokból állapították meg, hogy a sámánizmussal, a sámánavatással, a sámánnak a túlvilágon tett utazásával állnak kapcsolatban. Az égig érő fa és megmászásának motívuma, a táltosló által nyújtott segítség, az égi és az alvilág bejárása része annak a sámánisztikus világképnek, amelyet a honfoglaló magyarság ismert. Ez a mesetípus magyar eredetű, a magyar nép Európába való érkezésekor hozta magával. A történetet a szomszéd népek (németek, szlávok) átvették és beépítették a maguk meserepertoárjába.
Ezt feltételezte a 20. század első felében élt mesekutató, Solymossy Sándor, a magyar mesék első nagy rendszerét elkészítő Berze Nagy János. Diószegi Vilmos volt az, aki a mesét a sámánisztikus világképbe illesztette bele. A nemzetközi mesekatalógus számára a magyar meseváltozatokat Dégh Linda és Kovács Ágnes rendszerezte.És még valamit tudnotok kell. A fa-szimbólum Mezopotámiában az i. e. 3. évezred első harmadában tűnt fel. Az ábrázolások középpontjában fa áll, kétoldalt egy-egy állati vagy emberi alak fogja közre. Jelentése a termékenység. Ez a mezopotámiai szimbólum a héber mitológiában kettévált: egyik oldalon az élet, másik oldalon pedig a jó és a rossz tudás fájává. A fejlődés másik vonalán a motívum Iránban, a perzsa textilművészetben, majd Bizáncban haladt előre, s arab közvetítéssel Európába jutott. A motívumnak e fejlődés során két eltérő formája alakul ki: az életfa és a világfa.
Az életfa az élet, az idő múlásának szimbóluma, a világfa pedig a tér szimbóluma, a teret vertikálisan tagoló elem. A fa motívumának ezt a jelentésfejlődését Komoróczy Géza és Voigt Vilmos követték nyomon.
Berze Nagy János (1879–1946) magyarországi mesekutató. Kolozsváron, Nagyanyeden és Csíkszeredában is élt és dolgozott. Elsőként készítette el a magyar népmesék katalógusát. Égigérő fa címmel nagy terjedelmű meselemezt készített. Mindkét nagy munkája halála után jelenhetett meg.

Megjelent a Cimbora 2013/3-as számában