Kard, kalapács, kalamáris
A régesrégi történelem együk legfontosabb színhelye Egyiptom volt. Az ókori Egyiptom, vagyis Ó-Egyiptom. Azért kell megkülönböztetéssel élnünk, mert Egyiptom nevű állam ma is létezik, ugyanazon a helyen, Afrika északi részén, s ugyanúgy a Nílus szeli át. A mai állam a másik hírének kedvéért tartotta meg a nevét. Annak a régi Egyiptomnak az érdemei közt szerepel, hogy sokkal hosszabb időkig állt fenn erős birodalom ként, az emberi kultúra egyik bölcsőjeként, mint addig bármely állam a Földön. Háromezer évnyi történetének egész tartama alatt az uralkodóját ugyanúgy nevezték: fáraó volt a neve ennek a méltóságnak, ami az ország akkori nyelvén (hacsak nem máshonnan jön a szó – és eredeti értelme) azt jelentette hogy „nagy ház”... Furcsállhatjuk, hogy valahol a királyt nagy háznak hívják, de ettől még tény marad. Az idők folyamán sokszor megírták Egyiptom történetét és sokszor elveszett. Azt a tudományágat, melyet régészek, művészettörténészek, híres írásmódjának megfejtői és tanulmányozói sorozatos erőfeszítéseik és kitartó kutatásaik révén alapítottak és művelnek ma is, egyiptológiának nevezzük. Ha belegondolunk: az összes fáraók nem voltak annyian, ahányan ma világszerte tudósnak minősülnek ebben a tudományágban.
Már az ókoriak három szakaszra osztották Egyiptom történelmét, és kiszámították, hogy úgy harmincra rúg azoknak a dinasztiáknak (királyi házaknak nevezzük magyarul) a száma, melyek az óbirodalom, a közép-birodalom s az újbirodalom korszakain keresztül egymásnak adták a trónt, a koronát. Különböző, az újabb ásatások, kutatások révén néha változó, kicsit tovább csúszó dátumok szerint, Krisztus születése, tehát időszámításunk kezdete előtt három évezreddel élhetett az első dinasztia első fáraója, s még mindig Krisztus előtt egy félévszázadnyival a harmincegyedik dinasztia ideje is lejárt. És lejárt a birodalomé is, mert akkor jóideje már hol perzsák, hol görögök, hol rómaiak gyámkodtak azok fölött, akik viselték a hagyományos fáraó címet és méltóságot Egyiptomban. Aztán eljött a nap, ahonnan kezdve már nem viselte senki. A Biblia nyelvén, héberül a paroch szó fogalma, jelentése, de leginkább hangalakja közelíti meg legjobban a fáraó hangalakját: azt a hangsort melyet természetesen sokféleképpen lehetett kiejteni s az idők folyamán nemcsak másképpen írni, a hieroglifától a görög betűkön át a latin ábécéig, de értelme is ama „nagy háztól” az egyházi székházig elágazhatott valahol, így ezalatt a nyelvek, jelentések, titokzatos változásaik ki tudja milyen útvesztőiben, az idő leple alatt, a múlt sötétkamráin keresztül a fáraó bizony eljuthatott a parókiára is.
Megjelent a Cimbora 1999/3-as számában
A láthatár és az égbolt
Kard, kalapács, kalamáris
Az ember, anélkül, hogy tudatában lett volna annak, hogy valaha valaki majd versbeszedi a dolgot a kisiskolások számára, – amikor először kiállt a napra, a barlangja elé, a kunyhója udvarába – valami olyasmit mormogott maga elé, hogy „előttem van észak, hátam mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbra pedig kél...”
Mióta van karácsony?
Kard, kalapács, kalamáris
Egy Pozsonyban élő magyar költő, Tőzsér Árpád fogalmazta meg szellemesen és szemléletesen azt a képet, melyben megfogható, hogy közmegegyezés szerint van egy időszámításunk előtti sáv s egy az óta tartó a történelmi idő kezelésében. Az előbbit „Krisztus előtt”-nek, az utóbbit „Krisztus utánnak” mondjuk.
A bujkáló könyvtár
Kard, kalapács, kalamáris
Egészen mást értettek még az ókorban a „könyv” fogalmán. A legkülönbözőbb anyagokból ugyan, de tekercsbe felgöngyölített formában álltak a könyvek akkoriban, míg a mai értelemben könyv alakú, kódex-forma tárolást, „kiadást” jóval később ismerte meg a kultúra. Ez a forma, célszerű és könnyen kezelhető alakzat végleges diadalra a könyvnyomtatás feltalálásával jutott aztán. Miközben nyomtatva avagy kézzel lekapirgálva, majdnem olyan számban pusztultak és születtek a könyvek, mint az emberek.