Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Horváth Benji

Horváth Benji

Olykor Horváth Előd Benjámin, ír, olvas, szerkeszt, szervez, szlemmel, moderál, beszélget, utazik, Kolozsvár, Helikon folyóirat, itt, ott, amott. (Marosvásárhely, 1988 –) 

Első kötete 2009-ben jelent meg A cseplini díva címmel a kolozsvári Koinónia Könyvkiadó gondozásában. 2010-ben debüt kategóriában elnyerte a Látó folyóirat nívódíját. 2013 decemberében neki ítélték a Műút folyóirat nívódíját szépirodalom kategóriában. 2015 nyarán újabb kötete látott napvilágot az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös gondozásában, Beatcore címmel.

2016-ban a József Attila Kör és a Prae.hu kiadásában jelent meg Az amnézia útja című verseskötete. Negyedik kötete, A Dicsőséges Európa a Libri Kiadónál jelent meg 2018-ban. Horváth Benji így fogalmazott a kötettel kapcsolatban: „Az Európában megpróbáltam kissé lebontani a régi költői ént, leépíteni a tetszelgést, kicsit kimozdulni az alanyi költészetből, vállalni a sebezhetőséget, a nevetségességet, és nem mesterfokon sajnáltatni magam, hanem kezdeni valamit a romokkal.”

Slam poetry rendezvények rendszeres fellépője. 2006 óta jelentet meg verseket, emellett publicisztikát ír és prózai alkotásokkal is próbálkozik. Költeményeit arab és román nyelvre is lefordították. A kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője. Eseményszervezéssel, tehetséggondozással is foglalkozik. (forrás: Wikipédia)

A Cimborában 2016-ban közölt először az Arcok az előőrsből rovatban.

 

Élet a füvészkorszakban; Házsongárd-szvit; RG 34; RG 50

Horváth Benji

Élet a füvészkorszakban; Házsongárd-szvit; RG 34; RG 50

Versek

Arcok az előőrsből

Horváth Benji, olykor Horváth Előd Benjámin, ír, olvas, szerkeszt, szervez, szlemmel, moderál, beszélget, utazik, Kolozsvár, Helikon folyóirat, itt, ott, amott. Legutóbbi kötete: A Dicsőséges Európa, Budapest, Libri Kiadó, 2018.

Read More
A kecskepásztorfiú, aki folyton veszekedett a csillagokkal

Horváth Benji

A kecskepásztorfiú, aki folyton veszekedett a csillagokkal

Cimbirodalom

„A kutyák például teljesen másképpen látnak, náluk szaglás és látás szétválaszthatatlan. Ki lát jobban? Ki mondja meg, hogy melyik látás az igazi látás? A valóságban annyi minden van még rajtunk túl, amit fel sem tudunk fogni, nemhogy látni.”(Részlet egy, a szerzővel készült interjúból)  

Read More