Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
László Noémi

László Noémi

Költő, műfordító (Kolozsvár, 1973).
2020 őszétől a Kolozsváron megjelenő Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője.
„Amikor születtem már kánikula volt és délután. Az éjszakok és a napszakok összevissza járnak azóta, függetlenül attól, amit a naptár mutat. Még soha nem történt úgy, hogy egy évszak túl hosszú ideig maradt volna mellettem. Amikor nagyon kicsi voltam, a téli este és a nyári délután voltak a kedvenceim. Mire a fűből kinőttem, megszerettem az őszt, és felfedeztem a színeket. Azt hiszem, hosszú ideig nagyon figyelmetlenül éltem, mert nem emlékszem, hogy valaha is felfedeztem volna a tavaszt. Az utóbbi időben egyre inkább érzem, hogy minden évszak egyaránt fontos. Tudom, egyszer majd úgy jön a tavasz, ahogyan én is megértem. Most éppen ősz Van, végtelennek tűnő, sárga ősz, és emiatt sokat kószálok a világban. Ha valami igazán érdekes dolognak a nyomára bukkanok, megírom neked is. Addig is örömmel üdvözöllek, nagy poros Kolozsvárom pedig úgyszintén. Nonó” – írta a Cimbora Bemutatjuk rovatában 1996-ban.
Kötetei
Nonó, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1995
Az ébredés előterében (Mentor, Marosvásárhely, 1996)
Esés után; Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2000
Formák a tubusból. XX. századi és kortárs magyar festők műveiből; Jónás Tamás, László Noémi, Szabó T. Anna verseivel, vál. Alföldi Róbert (Csimota, Budapest, 2004)
Százegy; Erdélyi Híradó–FISZ, Kolozsvár– Budapest, 2004
Papírhajó. Válogatott és új versek, 1995–2008 (Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy–Ráció, Kolozsvár–Budapest, 2009)
Labdarózsa (Bookart, Csíkszereda, 2010)
Feketeleves (Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy–Ráció; Kolozsvár–Budapest, 2010)
Afrika (Gutenberg, Csíkszereda, 2011)
Föld (Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2013)
Bodzabél (Gutenberg, Csíkszereda, 2017)