El

Távolból figyeltük a koporsót cipelőket. A meredek, havas dombon többször leejtették, míg valahogy felértek a gödörig. Mi is alig tudtunk kimenni, de Peti határozottan vágtatott, mi meg utána, nemrég kapott a csomagból egy kevésbé leharcolt bakancsot, ami alig volt nagyobb a lábánál. Úgy könnyű. Egy fa mögött bújtunk el. Figyeltük a temetést, ami gyorsan, kurtán járt le. Kevesen voltak, a pap a szenteltvizet már indulása közben, félig visszafordulva szórta a sírra. Amiért jöttünk, a temetésnél osztogatott kalácsnak nyoma sem volt. Pálinkát nekünk nem adnak, de az sem volt. Rájöttünk, hogy itt nekünk nincs tovább dolgunk, és a hasunk is korogni kezdett. Dühösen vágtatott le Peti, a meredek résznél seggen csúszva gyorsított.
Petire szinte mindenki felnézett. Okos és kedves, cipőt kötni is ő tanult meg leghamarabb, emlékszem, sokáig nekem is ő kötötte be, ha napközben kibomlott. De Balázsék nem szeretik, ők külön bandát csináltak maguknak Lacikáékkal meg még néhányukkal Felszegből. De Peti ötletei mégis jobbak, ő találta ki azt is, hogy a temetéseken nekünk is adnak kalácsot. Temetés pedig itt sok van.
A falun átsietve hozzánk mentünk hárman. Petivel és Annával. A többiek a falu másik végén laktak, Peti és Anna pedig tőlünk nem messze, az intézetben. Szinte a szomszédban, egy nagy, oszlopos házban, apu azt mondja, kúria volt, most intézet, nemesek laktak régen ott, akiket mutatott a tanítónéni is a könyvekben, de most árvák lakják, azt mondja, az árváknak nincs se anyjuk, se apjuk. Ők az utolsó lakók, azt mondják, be fogják zárni, és akkor ők is el kell hogy menjenek, nincs pénz, ételre még jut, de fűtés már csak egy szobában van. Ott laknak ők ketten, már nincs külön fiú- meg lányszoba. Bandi bá, a nevelő, aki ha nem iszik, mindig dühös és csattogtat, pedig egy kisebb szobában. Bandi bá mindennap iszik. Azt mondta Peti, külföldre fogják vinni őket, ott pedig nagy élet van, ezt pedig már Bandi bá mondta. Énszerintem nem fogják elvinni őket, mert ők itt élnek, és amúgy is, megígértük egymásnak, hogy összetartunk. Főleg Balázsék ellen. De Bandi bá sem fogja engedni, azt mondta, hogy ő akkor nem lesz mit csináljon az életével, úgyhogy a kölykek maradnak, s nekem a pénzt csak adjátok, így mondta. Ezt azoknak mondta, akik városról szoktak bejönni, és Bandi bá szerint ők a főnökei. Leültünk a kályha elé, épp csak izzik a parázs, csuszát rakok rá. Apu biztos az erdőn van, mert elfogyott a fa, vagy pedig üzletel. Remélem azért, hogy üzletel, mert akkor néha csokit vagy narancsot hoz haza. Mindig így mondja, megyek üzletelni, vagy ma jól ment az üzletelés, de mikor rákérdeztem, hogy az mit jelent, azt mondta, nem rám tartozik.
Rossz emberek voltak, fukarok, fekete volt az aurájuk, azért nem volt kalács, mondta Anna. Ő volt az egyedüli szőke, világosbőrű közülünk a faluban. Szerinte látja az emberek auráját. Egyszer azt mondta nekem, hogy narancssárga az aurám, és az jót jelent, a jó embereknek olyan színű, majd megpuszilt. Azt mondta, a harmadik szemével látja, ami a homlokán van, és én is megtanulhatom, csak a homlokomra kell koncentrálnom, hogy működjön. Becsuktam a szemem és koncentráltam, a homlokomra tette a kezét, de utána sem láttam, és soha máskor sem sikerült. Lehet, nem koncentráltam eléggé, mert a hideg keze érintését figyeltem a fejemen. Peti azt mondta, ez adottság, és nem tudja mindenki, és biztosan a szőke haja miatt van. Vagy amiatt van szőke haja. Balázsék szerint csak kitalálja az egészet.
A kályha egyre több meleget adott ki, ültünk és néztük a narancssárga láng fényét. Petire és Annára pillantottam, ők mozdulatlanul bambultak a tűzre. Lehet, most kikapcsoltak vagy pihenő üzemmódban vannak, és akkor tényleg robotok. A múltkor az intézetbe hoztak könyveket. Petiék megmutatták nekem, az egyik pedig robotokról szólt. Azok olyan emberek, hogy nem is emberek, hanem gépek, de pont úgy néznek ki, mint mi. Vagy én. Eszembe jutott, hogy mi van, ha igazából mindenki robot, csak én nem. És akkor Petiék is robotok, és lehet, ha én vagyok intézetben, egy ilyen nagyban, mint a falu, és mindenki robot, azért hoztak ide, hogy ne tudjam meg, majd ha örökbe fogadnak, akkor megmondják, hogy el kell költözzek, és senki nem tudja meg, és nekem sem lesz rossz érzés. De lehet, én is robot vagyok. Amikor viszont megvágtam magam, véreztem, arról pedig nem volt szó, hogy a robotok véreznek-e vagy sem, de szerintem nem.
Sötétedésig maradtak. Csak bambultuk a tüzet, a vállunk egymásnak ért, majd szó nélkül álltak fel, és indultak. Ha sokkal később mennek haza, és Bandi bá elkapja őket, akkor kikapnak. Én néztem egy keveset az ablakból az utcai lámpánál jól látható havazást, majd villanyt kapcsoltam, és a robotos könyv mellől a katonásat vettem elő. Világháborús, sok benne a kép. Ezt is Petiék csomagjából kaptam, ezt a kettőt adta nekem. Apu, mikor hazajött, nem szólt hozzám. Krumplit hozott magával, megfőzte egy részét, majd kettéosztotta, megsózta, és az egyik tányért elémbe rakta. Most nem volt vaj, pedig azzal összetörve finomabb. Majd, még mindig szó nélkül, lekapcsolta a villanyt, és lefeküdt. Pedig még akartam olvasni, de így inkább én is aludtam.
Mióta anyu lelépett, azóta csak a nagyszobában lakunk mind a ketten. Így melegebb van.
Reggel megettem az estéről maradt krumplit, aztán mentem is a templomba. Ha már temetésre átjött, akkor misét is tartott a papbácsi, nekünk külön, gyermekmisét. Ide sokan jártunk, nem mint a rendes misére. Voltunk vagy tízen, Balázsék is mindig jönnek. Fehér ruhába öltöztünk, Peti forgatta a Bibliát, Anna csengetett. Balázs a füstölőt gyújtotta meg. Itt Balázsékkal nem vagyunk ellenségek. Én csak csináltam, amit mondtak, letérdepeltem, felálltam, leültem. A padokban senki nem volt, csak mi az oltár körül. A mise hamar lejárt. Sűrűn hullt megint a hó. Ilyenkor, mise után, a papbácsinál eszünk. Régen tartott vallásórákat is utána, azért, hogy a lelkünk tiszta maradjon, de egyszer azt mondta, hogy nekünk már úgyis mindegy, és mindnyájunknak bérelt helye van a pokolban, és ő nem küzd, nem hajt, nem imádkozik az üdvünkért. Ez azután volt, hogy valaki egy labdával berúgta a templom egyik ablakát. Apu azt mondta, hogy a pap is iszik, mint Bandi bá. Vasárnap az intézetben kell maradniuk Petiéknek a mise után, ilyenkor városról jön valaki hozzájuk, ellenőrzés és foglalkozás, azt mondták, de Petiék unják, és mindig csak Bandi bával veszekednek, úgyhogy a plébániáról hazamentem. Az úton katona voltam. Az ellenség hirtelen támadna meg, ha háború törne ki. Én kéne hogy megszervezzem a falu védelmét. Ágyút vinnék a falu bejáratához, ki a dombra, majd az út két oldalán az erdőbe bújnék el a többiekkel. Onnan jó a rálátás a domb másik oldalára, ahonnan jönne az ellenség. Peti a falu másik végét védené. Anna biztosan velem lenne, és akkor sikerülne megvédeni a falut. Vagy elképzelem, ahogy hirtelen megjelenik az ellenség az utcában, én pedig a házak sarkánál lapulnék, majd lopakodva végeznék velük. Elővettem a robotos könyvet, és újranéztem a képeket. Levetkőztem, és a tükör elé álltam. Néztem a robotokat, és néztem magam. Szerintem nem vagyok robot. A hasam ha behúzom, egész vékonyra összemegyek, a robotoknak pedig a hasuk is vasból van. A robotoknak nincs fütyijük, ezt onnan tudom, hogy láttam egy képet, ahol ruha nélkül volt a robot. Ott nem volt neki semmi, nekem pedig van. Apunak is van. Annának nincs, de neki olyan van, mint amilyen anyunak is van. Annát a tónál láttam, amikor elmentünk fürödni a nyáron. Most jut eszembe, hogy akkor Peti sem robot, ő is ott volt akkor. Felöltöztem, mert fázni kezdtem, és a katonás könyvet nyitottam ki. De azt is meguntam. Anyunak a képét szedtem elő. Már rég nem láttam, szerintem szép volt. Apu hazajött, meglátta, hogy anyu képét nézem, kikapta a kezemből, a kályhába dobta, és azt mondta, hogy megmondta, hogy nem akarja annak a kurvának a képét látni. Mióta lelépett Dénkóval, azóta apu szerint kurva, és már vele sem beszélek annyit. Aztán hallgatag lett, és csak akkor szólt hozzám, ha muszáj volt.
Azt mondta, fogjam meg a számat, és ne menjek ki a házból, mert jön a banya. A banya egy vénasszony, aki minden évben megjelenik. Azt mondják, néhány éve költözött a falun kívülre, de mióta én emlékszem, azóta ott van. Közben bejön a faluba, és mond magában. A hó annyira sűrűn hullott, hogy alig lehetett látni. Az ablakból néztem, hogy mikor jön. Amikor felbukkan a banya, olyankor mindenki megbolondul. Ilyenkor lépett le anyu is. Ferivel. Majd visszajött, egyedül, de akkor azért lépett le megint, mert apu megverte. Ekkor már Dénkóval.
Egyszer meztelenül ment végig a falun. Most ruha van rajta, elég sok. Fehér a bőre, mint Annának. Mintha a hó nem is hullana, ahol ő megy, csak előtte és utána. Valaki megint meg fog bolondulni. A faluban félnek tőle, amint meglátják, mindenki behúzódik, és aznapra már meghal a falu. Megjelent az asszony, a patakon túli úton ment, pont oda láttam. Ugyanaz volt, igazából semmi különös most már. Apu rámkiáltott, hogy ne nézzem azt az őrült boszorkát. Felmásztam az ágyra, és a takaró alá bújtam. Apu a másik ágyon ült, a földet bámulta és a kezét tördelte, biztosan ideges. Sajnálom, hogy nem nézhetem most már anyu képét. Annáékra gondoltam, vajon ők tudják-e, hogy itt van a vénasszony. Apu mondta, hogy ez a boszorka a falu szélén lakik, és teljesen megkottyant, de mi sosem láttuk, mikor elmentünk megkeresni, csak mikor magától megjelent a faluban. Remélem, Annáék nem mennek el, és csak úgy mondták, hogy külföldre viszik őket. Akkor nem tudom, mit csinálok, anyu sincs, apu is mindig goromba, és akkor Petiék sem lesznek. Balázsékkal pedig nem akarok lenni.
Úgy elaludtam, amikor bebújtam az ágyba, hogy csak reggel ébredtem meg, pedig még sötét sem volt, mikor lefeküdtem. Apu már sehol. Kilenc óra. Hétfő van, de most nincs iskola, mert vakáció van ezen a héten, de ezek a vakációs hetek nagyon hosszúak, a vakáció olyan, mintha soha nem járna le. Ettem egy szelet kenyeret, felöltöztem kinti ruhába, és Petiék felé mentem. Már a kapuból hallottam, hogy valami van. Az intézet előtt egy kocsi volt, egy nő és egy férfi állt mellette, és csomagokat pakoltak be. Bandi bá az intézet ajtajából hajigált ki mindenféle dolgot, és ordibált. A kapuban még állt valaki, és az is ordibált. Bandi bának. A kocsiba Petit ültették be hátra, szinte futva követte Anna is. Én megdermedtem az utcán. Nem vagyok robot. Anna észrevett. Hozzám futott. A szememet nézte. Annyit mondott. Hogy szia. És. Szájon puszilt. Futott. A kocsi megtelt és elindult. Peti és Anna is. Ők töltötték meg. Az autót. Integettek és. Elmentek.
Bandi bá üvöltött, kihajigált mindent, biztosan megbolondult a vénasszony miatt, majd kijött, köveket vett fel, bedobta az intézet összes ablakát, a bejárati ajtót berúgta, szétfeszítette, letépte, közben ordibált, hogy így elbánni vele, majd a fészerbe ment, és a nagy kalapácsot vette elő, Samunak hívják, és az oszlopokat kezdte ütni vele, de a kövek erősebbek voltak, úgyhogy bement Samuval, és csak a csattogás hallatszott, a fa már nem bírta, a bútorok összetörtek Samu alatt, és a hó még jobban hullt, és eszembe jutott, hogy Anna szájon puszilt, de Bandi bá kijött, vajon milyen színű az aurája, a fészerbe ment, és biztosan robot, hogy ennyi ordítozás és rombolás után is van ereje, valami kannákkal jött ki, és visszament a kúriába, majd locsolni kezdett, és újra kijött, és egy égő kartondobozt hajított be az ajtón, és az épülettel szemben ült le néhány méterre a hóba egy fa alá, és egy üveget vett elő, és nyakalta, egyszerre itta meg mind, de nem pálinka volt benne, apu mondta utána, hogy metil volt, hogy kibaszott vele Géza, a pálinkafőző, és közben falta a szemével a lángokat, és vigyorgott neki, a lángok meg falták a kúriát, Pétert meg Annát, vagyis azt, ami ittmaradt belőlük, az emléküket, mert elmentek, és néztem a lángokat, és akkor én is várni kezdtem, hogy porig égjen minden.

Megjelent a Cimbora 2020/4-es számában