Külső–benső falak között (3.)
Cimbirodalom
Néha mintha a világ négy égtájának sérelmei, frusztrációi, félelmei fortyognának a „falak között.” A legkülönfélébb problémákat hurcolhatják magukkal a diákok az iskolába, és a tanároknak ezekre nem lehet rálátásuk, ami jócskán megnehezíti a két fél közötti kommunikációt. Pedagógiai érzék, humor, empátia, a problémák iránti fogékonyság néha kevésnek bizonyul, és a konfliktus elkerülhetetlenné válik… Ilyenkor mindig kiderül, hogy a tanár is ember, sokszor nem kevésbé kiszolgáltatott, mint a diák. François Bégaudeau A falak között című regényének és az ebből készült filmnek a franciatanár szereplője is eljut erre a pontra, de aztán, ha nem is fordul minden jóra, a bizalom többé–kevésbé helyreáll.Újabb részletet olvashattok alább a regényből.
Külső-benső falak között (2.)
Cimbirodalom
François Bégaudeau kortárs francia író, kritikus, forgatókönyvíró, énekes, színész, producer. 1971-ben született egy nyugat-franciaországi kisvárosban, Luçon-ban. 2008-ban A falak között című regénye alapján forgatott, azonos című film, Bégaudeau-val a főszerepben, elnyerte az Aranypálmát a cannes-i filmfesztiválon. A regény önéletrajzi elemekre épül, a párizsi általános iskolának, a Collège Mozart-nak egy harmadik (a romániai oktatási rendszerben: nyolcadik) osztályáról szól. Most újabb részletet olvashattok a regényből.
Külső-benső falak között
Falak között (részlet)
Cimbirodalom
François Bégaudeau kortárs francia író, kritikus, forgatókönyvíró, énekes, színész, producer. 1971-ben született egy nyugat-franciaországi kisvárosban, Luçon-ban. Sokoldalú személyiség, 1992 és 1999 között a Zabriskie Point nevű punkzenekarban énekelt, szerkesztette a legnevesebb francia filmes lapot, a Cahiers du Cinémát, játszott a saját regénye alapján forgatott filmben – és, nem utolsó sorban, éveken át franciát tanított egy külvárosi iskolában. Olyan író, közéleti szereplő, aki nagyon tevékenyen és hangosan politizál – és soha nem megy el szavazni.
A tiltások birodalmából a lehetőségekébe
Interjú Aczél Dórával
Közelképben
Aczél Dórával a 2016-ban megjelent, Fájdallam című könyvéről és a kórházszagú kamaszkorról beszélgettünk: írás, betegség, továbblépés, Yuppi Tábor, az iskola és a személyesség kérdései merültek fel.
Arcok az előőrsből
Arcok az előőrsből
Sorozatunkban olyan fiatal szerzőkkel ismerkedhettek meg, akik bizonyos értelemben mind pályájuk elején állnak, és akikkel véletlenszerűen akár ti is összefuthattok, ha Kolozsváron vagy éppen Budapesten jártok. Nevükkel, írásaikkal azonban különböző irodalmi folyóiratokban is találkozhattok.
Kácá, a macska-villanyász
Cimbirodalom
Amikor az iskolában meghirdették a feltalálói versenyt, a fiúk olyan izgalomba jöttek, mintha a felhívás arról szólt volna, hogy minden olyan nap, amelyiknek a nevében van mássalhangzó, ettől kezdve igazoltan elhiányozható.
A varázsló és az állatok
Cimbirodalom
Képzeld csak el, édes fiam, milyen jóságossá, igazzá, jámborrá és bölccsé válik majd az emberiség, ha az állatiság (mert mától fogva így fogom nevezni az állatok népét) ragyogó, és immár gondolkodó elméit maga mellett tudhatja. Ehhez viszont fel kell ruháznunk az állatokat a gondolat ajándékával.
Bál a Nagy Kanál mentén
Cimbirodalom
Szántai János író, költő kézen fogja kisfiát és elviszi a híres velencei karneválba. Magával hív bennünket is, és a mókás farsangi alakoskodás jegyében úgy teszi ezt, hogy egy percig se tudhassuk pontosan, hol vagyunk, és kik rejtőznek az álarcok mögött.