Benedek Elek Világszép Sárkány Rózsa című írása nyomán

Úgy is lett, felpakolták mindennel, hamubasült po­gácsa helyett, mert azt sehol sem találtak a palotában, fél tábla paprikás szalonnát tettek fel, borból pedig egy kicsivel többecskét, hadd okosodjon a gyermek – Fekete Vince meséje. 

Elrejtetted a bokrok kiálló ágai közé, és amikor valaki arra járt, óvatosan meghúztad a műanyag szálat, hogy könnyedén siklani kezdjen a harisnya, mint egy tekergőző kígyó. A járókelők üvöltöztek, jókora bak­ugrásokat produkáltak, lepottyantak a biciklijük­ről – részlet a fiatal román írónő (sz. 1976) Petrecere cu mama (Mulatság anyámmal) című regényéből (Polirom, Iași, 2004) Szonda Szabolcs fordításában. 

A szerelemről

Rettegve szálltunk az ég felé, majd szédítő iramban ereszkedtünk alá, aztán ismét lendületet vettünk, bele­fúrtuk tekintetünket az éjszakába, és csillagok szálltak fel, majd zuhantak le velünk együtt. Ez volt a... szere­lem – részlet Simona Popescu Vedlések című regényéből Szonda Szabolcs fordítsában. 

Az élet színháza

És ebben a majdnem teljesen üres világ­ban mégis éreztem egy különös vonzal­mat valaki iránt (egyfajta én-ke gyanánt), aki visszanézett rám a kútból, ahová hosszan belebámultam, s akivel el-elbeszélgettem, arra várva, hogy – visszhangként – saját szavaimmal válaszoljon nekem – részlet Simona Popescu Vedlések című regényéből Szonda Szabolcs fordításában.

részletek

A hazafelé tartó úton nem is lépkedtem, hanem lebeg­tem, és az volt az érzésem (ma úgy mondanám: az tuda­tosult bennem), hogy az élet az a rendkívüli erő, ame­lyet a teljes környezeteddel, az alkony halvány sötétjével, a lábaid előtt kékesen csillogó hóval, a fölötted lüktető csillagos magassággal való rokonulásod ad – részletek Simona Popescu Vedlések című regényéből Szonda Szabolcs fordításában.

Dukszta órákig maradt mozdulatlanul, várta, hogy a szellem megszólaljon. Aztán remegés futott végig a testén, száját pedig tompa, gurgulázó hangok hagyták el. Tanítványa ott guggolt mellette, és fordítani kezdte a mondottakat a többieknek.

„A kutyák például teljesen másképpen látnak, náluk szaglás és látás szétválaszthatatlan. Ki lát jobban? Ki mondja meg, hogy melyik látás az igazi látás? A valóságban annyi minden van még rajtunk túl, amit fel sem tudunk fogni, nemhogy látni.”(Részlet egy, a szerzővel készült interjúból)  

Nagy titokzatosan elővett a zsebéből néhány kis fém lapocskát, amelyek leginkább pénzérmékre, az akkori tizenöt banisokra emlékeztettek, de mégis különböztek azoktól. Nem voltak korong alakúak, ahogy tisztességes aprópénztől elvárná az ember, hanem furcsán megnyúltak, mint Salvador Dali képén a nyúlósan fityegő, képlékenynek tűnő óralapok.

A három kicsi indián leült a tábortűz mellé, s három nap, három éjszaka mesélték a velük megesetteket. Az egyik elkezdte, a másik folytatta, a harmadik pedig befejezte. Így született a bevezetés, tárgyalás és befejezés – Molnár Vilmos meséje.