Matek

Bernard Friot 1951-ben született a franciaországi Saint-Piat-ban. Gimnáziumi és középiskolai tanár, majd négy éven át a Frankfurti Gyermekirodalmi Központ vezetője. Mintegy ötven, gyermekeknek és kamaszoknak szóló könyv szerzője, ugyanakkor német és olasz nyelvből is fordít. Az alábbi rövid elbeszélés az Histoires pressées (Sietős történetek) című kötetéből származik.

Faluról származunk.Apám egy büszke paraszt fia, aki azt akarta, hogy a csemetéje tanuljon, és pap legyen belőle. A fiút tehát elküldték egy plébános nagybácsihoz latint tanulni, majd a teológiára.

A ház, amelyben lakunk, egy meredeken kapaszkodó, koszos utcában áll, amelynek tetejéről az egész vidéket belátni, de ahol nem járnak kocsik, csak fával rakott szekerek, a lovakat ösztökével biztatják a kocsisok. Előreszegett fejjel, meg-megcsúszó patával haladnak, nyelvük kilóg, bőrük párállik.

Jules Vallès Dél-Franciaországban született 1832-ben. Lázadó, mindig elégedetlen alkat volt, aki a 19. század összes francia forradalmában aktívan részt vett. Egyik vezető egyénisége volt az 1871-es párizsi kommünnek (abban az évben, rövid ideig, Párizsban a köznép ragadta magához a hatalmat, egyenlőségen alapuló rendszert vezetve be; a kommün támogatóit kommünárdoknak nevezték). A kommün bukása után, a rá mért halálos ítélet elől kénytelen Angliába menekülni. 1885-ben hunyt el.Jacques Vingtras című, háromrészes önéletrajzi regénye bizonyult irodalmi munkássága legmaradandóbb darabjának. Az első kötetben, amely a L’enfant (A gyermek) címet viseli, gyermekkora viszontagságait meséli el. A konok, önfejű gyermek mindig szembement szülei akaratával, akik minden áron engedelmes, tekintélytisztelő polgárt szerettek volna nevelni fiukból.

A horog

Vöröske a kifogott halait pucolja. Küllő, küsz, de van néhány sügér is. Késsel levakarja a pikkelyeket, felvágja a hasukat, átlátszó úszóhólyagjukat a talpával pukkasztja ki. Összegyűjti a belsőségeket a macskának. Lázasan iparkodik, a fehéren habzó tál fölé hajolva, és vigyáz, nehogy összevizezze magát.

Keresztapa

Lepic asszony néha megengedi Vöröskének, hogy meglátogassa a keresztapját, sőt, azt is, hogy nála aludjon. Magányos és mogorva öregember, aki minden idejét horgászással vagy a szőlőben tölti. Senkit sem szeret, egyedül Vöröskét hajlandó elfogadni.

Vöröske válogatott levelei apjához és annak néhány válasza

A fürdő

Mivel hamarosan négyet üt az óra, Vöröske izgatottan felébreszti Lepic urat és a bátyját, Félixet, akik a kertben, a diófák árnyékában alusznak.

A lucerna

Vöröske és bátyja a vecsernyéről igyekeznek haza, és nagyon sietnek, mert közeleg a négyórai uzsonna ideje. Félix, a nagy testvér, vajjal vagy lekvárral kent kenyérre számíthat, Vöröske pedig semmivel kent kenyérre, mert elhamarkodottan próbálta játszani a nagy embert, és kijelentette, hogy ő nem torkos. Szereti viszont az egyszerű dolgokat, rendszerint odaadással majszolja az üres kenyeret, és ma este is gyorsabban szedi a lábát, mint bátyja, hogy első lehessen az asztalnál.

Az éjjeliedény

Csak a kutya...

Lepic úr és Ernestine a lámpa alatt könyökölve olvasnak, előbbi az újságot, utóbbi a jutalomkönyvét. Lepic asszony kötöget, Félix a lábát melengeti a kandallónál, Vöröske a padlón üldögél, és elmúlt dolgokra gondol. Pyrámusz, aki gyékényen szunyókált, hirtelen morogni kezd.

A tyúkok

Jules Renard a 19. század második és a 20. század első felének, a magyar közönség által kevésbé ismert írója. Egyik legismertebb műve Naplója. Az irodalmi szóbeszéd szerint Sommerset Maugham angol író Renard hatására döntött úgy, hogy közzéteszi eredetileg asztalfióknak írt naplójegyzeteit. Ebben a művében bontakozik ki legteljesebben tömör, tűpontos fogalmazásmódja, könyörtelen iróniája.

Az utazás sötét oldala

Utazni kaland. Utazni öröm. Néha azonban veszélyek és megpróbáltatások várnak az utazóra. Egzotikus vidékeken, trópusokon, vad törzsek, helyi kiskirályok, netán gonosztevők, kalózok által uralt vidékekre tévedhet az utazó, ahol a túlélés már főnyereménynek számít. De néha nem várt irányból bukkannak fel a veszélyek, akár az útitársak részéről is. Az óceáni hajóutak hetekig vagy akár hónapokig is eltartottak. A hajó utasai ez idő alatt sajátos kis közösséggé, társadalommá kovácsolódtak, klikkekkel, csoportokkal, vezérekkel ... és természetesen konfliktusokkal.