Esküszöm az élő igaz Istenre, hogy... [a könyvekkel] ...rendesen bánok, belőlük semmit ki nem tépek, sem tollal, sem ceruzával bennük semmit meg nem jelölök, sem azok közül egyet is a bibliothekáriusok engedélye nélkül el nem viszek...(A Debreceni Kollégium könyvtárába beiratkozó diákok esküje a 17–18. században)

Az istenek küldötteiként a Földre látogató természetfeletti lények alakja már a keresztény vallás megszületése előtt feltűnt az ókori európai és ázsiai kultúrák mítoszaiban, legendáiban. 

„A rókák szabad népe nem vész el.” (Fekete István)

„Hagyjátok az én híres ravaszságomat. Torkig vagyok vele.” (Kosztolányi Dezső) 

Mágiából orvostudomány

A 16–17. században megengedetté vált a boncolás, és lehetőség nyílt az emberi test felépítésének, működésének megismerésére. Az őskori mágiából az ókor és a középkor gyógyítóinak útkeresése után – az újkor hírneves orvosainak köszönhetően – igazi orvostudomány lett.

Évezredekkel ezelőtt legendák születtek az ókor isteneinek fáiról, lombkoronáikban lakó istenségekről, szellemekről. Őseink a szent fák alatt tanácskoztak, törvénykeztek, ott választottak sírhelyet vezetőiknek. A viharokkal dacoló fák – talán mert életük hasonlít az emberekéhez: egyenesen állnak, éveken át növekednek, termést hoznak, megöregednek, végül meghalnak – az idők során jelképekké váltak.

Megázunk-e a kiránduláson? Szükségünk lesz-e esernyőre, esőkabátra? Verőfényes napra ébredünk vagy sötétbe borul reggelre az ég? Az égbolton gyülekező és évszakonként változó képet mutató felhőkkel ismerkedve, a kérdésekre (részben) válaszolni tudunk – vagy legalábbis megtudjuk a fellegek nevét, amelyekből nyakunkba zúdul a zápor.