Kedves Cimbora-olvasók! Ha az elmúlt években rendszeresen követtétek a folyóiratot, megismerhettétek a magyar népmesék és népballadák legszebb típusait. A palackba zárt történetek számbavételét folytatjuk ebben az évben. Most azonban más jellegű történeteket szabadítunk ki az emlékezet palackjából. Hónapról-hónapra olyan témákat veszünk sorra, amelyek a ti környezetetekben is lekötötték a figyelmet. Ezekről azonban nem mondhatjuk el azt, hogy generációról-generációra, évszázadokon keresztül öröklődtek.

Amint azt említettük már, a világ különböző tájain a Napot és a Holdat há­zastársakként tartják számon. Hol epekednek egymásért, hol viszályban állnak egymással. Ebből ki­indulva Szibériában (szölkup, két népek) találtak ma­gyarázatot a Hold sarlószerű alakjára.

Talán ti is ismeritek a népdalunkat, amelyben ezt énekeljük. A Nap tehát szerelmes férfi, a Hold pedig csábító hölgy. Ez akár meglepő is lenne, ha más törté­netekből már korábbról nem tudnánk, hogy az égen egymást váltó Nap és a Hold epekednek egymásért. A két égitest antropomorf* tulajdonsága a legtöbb nép mitológiájában megtalálható. Hol lánytestvérek (szibériai népek), hol fivérek (ezek ikermítoszok), hol pe­dig házastársak.

Bizonyára emlékeztek még, hogy nemrég olvas­hattatok itt a növényekhez kapcsolódó hiedelmek­ről. Most a növények keletkezését elmesélő apokrif történeteket tekintjük át. A mitológia szerint ugyan­is a növények létezése és tulajdonságaik mitológiai lényekkel való kapcsolatukkal magyarázhatóak. Mózes első könyve a világ teremtését mondja el. A keresztény Isten a második napon népesítette be nö­vényekkel a szárazföldet. S miután az embert is megalkotta, a növényeket neki rendelte alá.

A finn eposz, a Kaleva­la mondja el, hogy a búvárkacsa tojja a meg azt a tojást, amelyből a világ (az ég, a csillagok, a nap és a hold, a föld és az óceán) létrejön. A Csendes-óceán partjain élő indiánok úgy tudják, a holló elrabolta a Szürke Sas­tól a napot, a holdat, a csillagokat, a tüzet és a vizet, s azokat az embereknek ajándékozta. A Jeges-tenger kö­zelében élő szamojéd nép tagjai, a nyenyecek úgy tud­ják, a tűz használatát a jegesmedvétől tanulták el.

Isten megteremtette az eget és a földet, különvá­lasztotta a szárazföldet és a vizeket, a világosságot és a sötétséget, növényekkel, állatokkal és madarakkal né­pesítette be a földet, a vizeket és a levegőt, ezután lét­rehozta az első emberpárt, s a föld urává tette őket. A teremtésnek ezt a részét antropogenézisnek nevezzük, a történetet pedig antropogonikus mítosznak. A mi történetünk szerint a keresztény isten az embert a szóval teremtette, a teremtés hatodik napján, a maga képmására, egyszerre a férfit és a nőt. A teremtésnek ezek a részletei mind-mind figyelemre méltóak, mert sajátosak.

Számunkra, keresztény emberek számára Mózes I. könyve mondja el, hogyan született a világ. S habár bizonyára emlékeztek rá, idézzük fel együtt a történetet. A teremtő legelőször különválasz­totta az eget és a földet, a világosságot és a sötétséget, az égi vizeket a földi vizektől. Ezután az égen megteremtette a napot és a holdat, a földön különválasztotta a szárazföldet és a vizeket, majd az eget, a földet és a vizeket élőlényekkel népesítette be, a szárazföldre növényeket teremtett. Utoljára megteremtette az embert.