Bogdán László

Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 6.

Alighogy befejezte az evést, visszatért a kövér vendéglős s dühtől kivörösödve vette el a nagy szárnyas kulcsot az asztalról. Az ajtóban ott állott a félénk – vízilószemű öreg, a legmagasabb torony önkéntes őre.

Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 5.

Hol volt, hol nem volt, de inkább igen, mint nem, arrafelé, ahol elkopik a bolhák patkója és szakít az üdv a hűtlen rivalgással, de még valamivel ezen is túl, volt egy város, ahol most vagyunk, és ahol, nagy jó uram, halálbüntetés terhe alatt tilos a dohányzás, mert most éppen a város történelmében először, az Antinikotinista párt van hatalmon. 

Manchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 5.

A vendéglős – kopasz, disznószemű, közel másfél mázsás úriember – hajlongva a fogadó ajtajában várta hősünket s úgy dörzsölte a kezét mint egy kupec a különösen sikerült üzletek után.

Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 4.

Münchhausen a mesehősök monacói konferenciája után határozta el, hogy kész, vége, megunta az egészet és ismét útnak indul.

Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 3.

Hajnalra, amikor néhány életfogytiglani pillanatra csend borul a városokra, mély, üres, borzongató csönd, hogy aztán harsányan kezdődjön meg az új, győzedelmes nap; hajnalra, amikor a legkitartóbb kártyások is befejezik a játszmát s a sűrű dohányfüstben elveszetten bámulnak maguk elé; hajnalra, amikor a legszenvedélyesebb szeretők elfáradva, békésen nyúlnak el egymás mellett a gyűrött lepedőn, s a külvárosok szegényei szemüket dörzsölve álmosan indulnak a kiserdőbe fát lopni, Münchhausent is elnyomta az álom.

Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 2.

Miután megunta az ég felé makacsul ágaskodó mélabús tornyok látványát hősünk, Münchhausen báró, a nagy kalandor, aki úgy érezte. akárcsak a nagyvilágban, ebben a városban is hiába keresi a romantikát, csalódottan ásított és visszasétált a Hat Ökör nevű vendégfogadóba.

Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában 1.

Amikor Münchhausen báró annyira megöregedett, hogy már saját történeteitől is undorodott, és szélsodorta falevélként bolyongott fogadótól fogadóig a nagyvilág beláthatatlan országútjain, egy őszi napon, amikor úgy sütött a nap, mintha kárpótolni akarna valamiért (talán az elkövetkezőkért), elvetődött az Ódonságok városába.

–múlt századi magyar beszély–

Az alábbi történet 1896 márciusában történt. A fiatal költő megbízást kapott lapjától, hogy írna néhány szívet melengető portrét a veterán honvédekről. Gondolta, elmegy a menhelyre, hátha talál még néhány olyan veteránt, aki emlékszik a negyvennyolc-negyvenkilences csatákra, át tudja törni – ahogy költőnk mélabúsan fogalmazott – a közöny fél évszázadát a Toldi hűségén túl, amit akkor már régen a kiegyezés hamis márványára véstek, fel tudja mutatni azoknak a hűségét is, akik életüket is képesek lettek volna feláldozni a szabadságért, s nem rajtuk múlt, hogy nem az valósult meg, amit a nagyralátó márciusi ifjak megálmodtak.

Gyermekkoromban, az ötvenes években errefelé még alig jártak autók. Egy piros autóbuszra emlékszem. Futunk utána a fölvert porban. Legelöl Feri, a város bolondja, aki valamikor tengerész volt, de azután reménytelenül beletörődve sorsába, megkeseredve emigrált a szárazföldre.

– Az alvó városról akarok beszélni és Ti­murról, a kirgiz pionírról, aki két társával, Tamarával és Vologyával fél nyolckor érke­zik meg a nagyváros repülőterére. Ked­vesen fogadják őket, virággal, üdítővel. 1992-t írunk, Kirgizia már elvált Szovjetu­niótól – Bogdán László folytatásos meseregényének negyedik része. 

Aki azt hinné, hogy kis barátaink csupán este, a félsötét hálóban mesélnek egymás­nak borzongató történeteket, miután a szol­gálatos tanárnő léptei elhalkulnak a folyó­són, téved. Mesélnek ők nappal is, mesélnek bárhol, ahol alkalmuk van rá, és a táborozás erre számtalan alkalmat kínál – Bogdán László folytatásos meseregényének harmadik része.

Fél tíz van. A kinti ostorlámpa fénye be­szűrődik a függönyök résein, különös fi­gurákat formáz. Pisti szerint viaskodó sár­kányokra hasonlítanak, Miklós szerint ölelkező dinoszauruszokra, Lacika szerint egymással játszadozó komondorokra, Pé­ter szerint lövöldöző tankokra  – Bogdán László folytatásos meseregényének második része.

Fél 10 van. A kinti ostorlámpa fénye beszűrődik a függönyök résein, különös állatokat formáz. Pisti szerint sárkányra hasonlít, Miklós szerint dinoszauruszra, Lacika nem nyilvánít véleményt, Péter szerint tankra hasonlít.– Ki kezdi? – kérdezi fojtott hangon Miklós.– Péteren van a sor – súgja Pisti.A szolgálatos tanárnő lépései elhalkulnak a folyosón.Péter elkezdi – Bogdán László folytatásos meseregényének első része.