19. A kommunista diktatúra bukása Romániában
Történetes történelem
1989 romániai decemberét illetően a vélemények a mai napig megoszlanak. Van, aki forradalomról beszél, mások államcsínyt emlegetnek, egyesek pedig „ellopott” forradalomról értekeznek – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának befejező része.
18. A kommunizmus bukása
Történetes történelem
A nyolcvanas évekre egyértelművé vált, hogy a kommunista rendszert meg kell reformálni, mert ha nem, elbukik – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának tizennyolcadik része.
17. A kommunizmus sportélete
Történetes történelem
A sport önmagában is a versenyről, a versengésről szól, de a hidegháború alatt egyfajta igazolása volt az illető ideológia felsőbb- vagy alacsonyabbrendűségének – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának tizenhetedik része.
16. Menekülés a diktatúrából
Történetes történelem
A hetvenes évektől, a Ceauşescu-diktatúra idején egyre romlott a romániai helyzet, az életszínvonal, és egyre inkább korlátozták a polgárok szabad mozgását. Nagyon kevesen kaptak útlevelet, és jelentősen szigorították az országba látogató idegen állampolgárok ellenőrzését – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának tizenötödik része
15. A kommunizmus válsága Romániában
Történetes történelem
A hatvanas években Romániában is viszonylagos nyitás és jólét volt tapasztalható. A hetvenes évektől azonban a nagy hatalommal bíró Ceauşescu egyre inkább úgy gondolta, hogy ő a szocializmus építésének legkiemelkedőbb vezetője, és az országban mindent alá kell rendelni ennek – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának tizenötödik része.
14. A kommunizmus „mozgóképes” szolgái
Történetes történelem
Tucatjával készültek a párt megrendelésére az ún. történelmi filmek. Ezek a filmek valós korszakokat, szereplőket és eseményeket dolgoztak fel, de a történelmi múltat, valóságot egyértelműen alárendelték a pártvezetés elvárásainak – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának tizennegyedik része.
13. Kommunistaellenesség a keleti blokkban
Történetes történelem
A kommunista pártok hatalomra kerülését és diktatúrájuk kiépülését nem mindenki nézte jó szemmel. Sokan abban reménykedtek, hogy jönnek majd az amerikaiak és a nyugatiak, s felszabadítják őket – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának tizenharmadik része.
12. Amikor „forrt” a hidegháború
Történetes történelem
Egy hidegháborús vicc is jól érzékelteti a feszült, néha értelmetlen versenyfutást: Az amerikaiak jelzik a Jóistennek, hogy a szovjetek a Holdat vörösre (a kommunizmus színe) festették. A Jóisten azt válaszolta nekik, ha már a vörös szín adott, írjátok rá, hogy Coca-Cola – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának tizenkettedik része.