Amikor az iskolában meghirdették a feltalálói versenyt, a fiúk olyan izgalomba jöttek, mintha a felhívás arról szólt volna, hogy minden olyan nap, amelyiknek a nevében van mássalhangzó, ettől kezdve igazoltan elhiányozható.

Az öreg írógépszalag rettenetésen elkéseredett. Mi lész vele? Hiszen az írás volt a mindene. Titokban arról álmodozott, hogy egyszer majd ő is ír egy történetet.

– Az alvó városról akarok beszélni és Ti­murról, a kirgiz pionírról, aki két társával, Tamarával és Vologyával fél nyolckor érke­zik meg a nagyváros repülőterére. Ked­vesen fogadják őket, virággal, üdítővel. 1992-t írunk, Kirgizia már elvált Szovjetu­niótól – Bogdán László folytatásos meseregényének negyedik része. 

Aki azt hinné, hogy kis barátaink csupán este, a félsötét hálóban mesélnek egymás­nak borzongató történeteket, miután a szol­gálatos tanárnő léptei elhalkulnak a folyó­són, téved. Mesélnek ők nappal is, mesélnek bárhol, ahol alkalmuk van rá, és a táborozás erre számtalan alkalmat kínál – Bogdán László folytatásos meseregényének harmadik része.

Fél tíz van. A kinti ostorlámpa fénye be­szűrődik a függönyök résein, különös fi­gurákat formáz. Pisti szerint viaskodó sár­kányokra hasonlítanak, Miklós szerint ölelkező dinoszauruszokra, Lacika szerint egymással játszadozó komondorokra, Pé­ter szerint lövöldöző tankokra  – Bogdán László folytatásos meseregényének második része.

Benedek Elek Világszép Sárkány Rózsa című írása nyomán

Úgy is lett, felpakolták mindennel, hamubasült po­gácsa helyett, mert azt sehol sem találtak a palotában, fél tábla paprikás szalonnát tettek fel, borból pedig egy kicsivel többecskét, hadd okosodjon a gyermek – Fekete Vince meséje. 

Dukszta órákig maradt mozdulatlanul, várta, hogy a szellem megszólaljon. Aztán remegés futott végig a testén, száját pedig tompa, gurgulázó hangok hagyták el. Tanítványa ott guggolt mellette, és fordítani kezdte a mondottakat a többieknek.

„A kutyák például teljesen másképpen látnak, náluk szaglás és látás szétválaszthatatlan. Ki lát jobban? Ki mondja meg, hogy melyik látás az igazi látás? A valóságban annyi minden van még rajtunk túl, amit fel sem tudunk fogni, nemhogy látni.”(Részlet egy, a szerzővel készült interjúból)  

Nagy titokzatosan elővett a zsebéből néhány kis fém lapocskát, amelyek leginkább pénzérmékre, az akkori tizenöt banisokra emlékeztettek, de mégis különböztek azoktól. Nem voltak korong alakúak, ahogy tisztességes aprópénztől elvárná az ember, hanem furcsán megnyúltak, mint Salvador Dali képén a nyúlósan fityegő, képlékenynek tűnő óralapok.

A három kicsi indián leült a tábortűz mellé, s három nap, három éjszaka mesélték a velük megesetteket. Az egyik elkezdte, a másik folytatta, a harmadik pedig befejezte. Így született a bevezetés, tárgyalás és befejezés – Molnár Vilmos meséje.

Jó király lett belőle, nem sok vizet zavart. Adót sem emelt, háborút sem indított. A nép erősen szerette, sok szépet álmodtak róla. Változás csak annyi történt, hogy a királyi címerpajzson az addigi liliomok helyére cecelegyeket pingáltak. Ami – tekintve hogy a cecelegyek a fauna, a liliomok pedig a flóra részei – mindenképpen előrelépés – Molnár Vilmos meséje.

A gondolatolvasó koalamackó sehogyan sem tar­tozott senkihez. Nem erről a vidékről származott. Nem is ismerte senki. Nem is illett ide. Nem passzolt a tájhoz. De itt volt – Molnár Vilmos meséje.

Fene tudja, hogy van ezekkel a lüdérckékkel, sehogy sem lehet kiigazodni rajtuk. A tegnap is mi történt? Fel akarok menni a legjobb barátomhoz, amilyen barom ő is, pont a tizediken lakik, hát mondok: hadd megyek a lifttel. Le is hívom hamarjában, be is szállok ügyesen, s már éppen akarnám nyomni a gombot, amikor nyílik a liftajtó, s hát egy lüdércke áll előttem, hogy hát ő is lifttel szeretne jönni, s legyek szíves, engedjem be – Molnár Vilmos meséi