Lövétei Lázár László

 2018. november 16-án Marosvásárhelyen hallottam először „hangosan” ezt a verset, Meszesi Oszkár színművész felolvasásában. Fontos-e „hangosan” hallani ezt a verset? 

2019 nyarán versszemináriumot vezettem Magyarországon, a Fiatal Írók Szövetsége királyréti táborában. Bemutatkozásként-ráhangolódásként Tompa László A sötétben jár az óra című, „megbolondított” versét vittem magammal itthonról, ami azt jelenti, hogy öles betűkkel minden versszakot külön papírlapra nyomtattam, majd alaposan összekevertem a lapokat. 

„Miért nem írnak manapság a költők klasszikus tájleíró költeményeket?” – kérdezte egy alkalommal, valamikor a 2000-es évek elején Molnár Vilmos kollégám.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy szinte elemezni sem kell a verset, bőven elég az is, ha belekapaszkodunk a szerzői utasításba, hogy tudniillik egy „film” forgatókönyvét olvastuk.

Sorozatunk első részében Kemény István Leglassúbb Tevéje segített kimozdulni a napi rutinból, Karinthy Frigyes versében meg azt olvashatjuk, hogyan szólal meg a Lélek hangja, hogy könyörgés, ima, vers legyen belőle.

Néha egyetlen vers is elég – mihez is? A megtorpanáshoz? A meghökkenéshez? A magunkra eszméléshez? A megrendüléshez? Vagy – ne féljünk a nagy szavaktól – a tovább éléshez? Milliószor leírták már, de érdemes leírni millióegyedszer is: szépség nélkül is lehet élni, csak minek. Mit ér az élet, ha csak a munkás hétköznapok vannak: tanulás, különórák, szerelmek, napi 2–3 óra Instagram stb. 

Volt olyan kritikus (Szerb Antal), aki a Vásárban-t tartotta a „legaranyjánosibb" versnek, az Arany János-i líra „quinta essentia"-jának. Zárjuk tehát mi is ezzel az alkotással Arany versek című sorozatunkat, hiszen keresve sem találnánk olyan Arany-verset, amelyik jobban összefoglalná mindazt, amiről sorozatunk előző részeiben beszéltünk – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának utolsó része.

Figyelembe véve, hogy hányféle betegségben szenvedett (tüdő-, máj-, szívproblémák, hurut, fulladás, ideggyengeség, félvakság, siketség), az a 66 év, amit Arany megért (lásd Sejtelem című versét), egyenesen matuzsálemi kornak nevezhető – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának nyolcadik része.

1855-ben meghalt Vörösmarty Mihály, ez a gyászeset pedig – többek között – azzal a következménnyel járt, hogy Arany János (az egy Vajda Jánost leszámítva) „ellenfél" nélkül maradt a magyar költészet porondján – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának hetedik része.

Ha valaki létrehozná az NVTKI-t (vagyis a Nemzetközi Verstéma-kutató Intézetet), érdekes következtetésekre juthatna. Kiderülhetne például, hogy a világköltészet egyik legfontosabb témája (mondjuk, közvetlenül a szerelem előtt/után) a háború – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának hatodik része.

Az elhagyatottság egyszerű leírása is döbbenetes hatású lenne, én mégis az ellentétezésben látom a vers legnagyobb erejét: nagyon éles a kontraszt a ház egykori (a költőben emlékként élő) állapota és a sivár jelen között: a kis lak pusztán, ridegen áll, nyájas udvarát gyom veri fel, a vidor ösvény vad fű alá került... – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának ötödik része.

Eltekintve attól a szélsőséges esettől, amikor valaki disznót tenyészt a tömbházlakásban – egyenesen kívánatos, hogy néha „bejöjjön hozzánk a természet”: visszatér így életünkbe az a tisztaság, amit már rég elveszettnek hittünk, és ami után heves nosztalgiát érzünk. Mint Arany János is – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának negyedik része.

Sorról sorra haladva a versben tulajdonképpen az Arany János-i esztétika központi kérdéséhez jutunk el, éspedig: forma és tartalom egységéhez. Például ha valaki udvarló verset akar írni a kedveséhez, nem fogja alpári módon káromolni az imádott nőt (vagy férfit), hanem a témának megfelelő „gyöngéd" hangnemben adja majd elő a mondandóját – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának harmadik része.

Az egész világirodalomnak nincs még egy verse, ahol a Pegazus (a költői elragadtatás, ihletettség hagyományos szimbóluma) ilyen áldatlan állapotban szerepelne: Aranynál „átkozott gebe”, „rossz ló” lesz a mitológia szárnyas lovából, amit hiába noszogat a költő, csak tipegésre futja annak erejéből – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának második része

Arany manapság valamiért nincsen „divatban”, annak ellenére, hogy a magyar irodalomtörténet hallgatólagosan őt tartja költészetünk legnagyobb alakjának. Én persze nem (csak) ezért szeretem Aranyt, hanem főleg azért, mert tőle lehet a legtöbbet megtudni a magyar nyelvről (egy költő „alapanyaga” ugyebár a nyelv) és a versírás mikéntjéről egyaránt – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának első része.