Csak 1 vers

belátom tévedtem uram tenger helyett sivatagi homokra szálltam tudom innen már nincs kiút s ha van isa tengerig nem vezet szárazföldi zátony ezuram nagy a lék s a homok ömlik szüntelenlegénység nincs magam vagyok ezt az üvegetis csak azért dobom bele ha jönnétek ha egyhajó véletlen erre vetődne az ÉSZ 43° 37’ 07” ésa 48° 15’ 06” valamint a KH 20° 15’ 44” és 29° 41’ 24” között az árbóckosárban találtok rám afalu közepén

Biró Borbála vagyok, 2002-ben születtem Marosvásárhelyen. A középiskolát a vásárhelyi Művészeti Líceumban végeztem festészet szakon. Jelenleg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem grafika szakán vagyok elsőéves hallgató. Tavaly a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat Amit nem lát a webkamera című pályázatán második helyezést értem el vers kategóriában. Harmadikos koromban szokásom volt a hétköznapi kalandokatversszerű szövegbe szedni, majd illusztrációval ellátni. Valami ilyesmit tudnék elképzelni a jövőre nézve is: képzőművészettel és irodalommal együtt kalandozni.

A „kutya- s macskakölykes” verset viszont egész egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni: ez a rövidke, dísztelen, de egyszerűségében is hátborzongató vers harminchárom éve mindig eszembe jut, ha valami disznóságot követünk el (újra és újra) itthon vagy a nagyvilágban.

versek

versek

Fancsali Kinga vagyok, 2000-ben születtem Marosvásárhelyen. Jelenleg Budapesten élek és tanulok, tavasszal végzek az ELTE Bölcsészettudományi Karán esztétika szakon (legalábbis nagyon remélem). Verseket és történeteket már gyerekkorom óta firkálgattam, komolyabban az írással viszont csak négy éve kezdtem foglalkozni. 2019 óta publikálok különböző folyóiratokban és portálokon. Az írás és egyetemi tanulmányaim mellett sokat foglalkozom kritikai társadalomelmélettel, feminizmussal, kritikai pedagógiával, aktivizmussal, valamint a biciklikerekem foltozgatásával. De sok minden más is érdekel, csak sajnos ezek közül szinte semmiben sem vagyok jó.

(Amurg de toamnă)

(Dreptul la libera circulaţie)

Sztercey Szabolcs vagyok, 1991-ben születtem Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron élek, majdnem mérnök lettem, de időközben elkezdtem verseket írni, és végül filmrendezés szakon szereztem diplomát. Két verseskötetem jelent meg, az első A nyelvtani közép, a második Plüssbolygó címmel. Filmeket is rendezek. Van egy húsevő növényem, Xénia és egy plüsspingvinem, Mályva.

Ez az Elégia tipikus példa arra, hogy néha az indulat „mindent visz”, nincs idő olyan apróságokkal bíbelődni, mint rím vagy ritmus. Ritka szép vers. És egy szép versnek mindent megbocsát az olvasó.

Szerb Antal mára klasszikussá lett, Száz vers című antológiáját lapozgatva torpantam meg a Nobel-díjas svájci német író fenti versénél. Megtorpanásom oka nagyon egyszerű: Szerb Antal nem volt költő (bár – esszéit olvasva – akár az is lehetett volna), mégis fontosnak tartotta, hogy saját fordításban szerkessze be a „kortárs” Spitteler egyik versét Szapphó, Catullus, Horatius és mások versei közé.