Még bőven tart a nyár, és legalább két hónapot várnunk kell, hogy az ősz beköszöntével újra friss Cimborát tartsunk a kezünkben. Hogy addig se szűkölködjünk olvasnivalóból, visszalapozunk kicsit a Cimbora-időben. Először egy 1997-es lapszámot veszünk szemügyre.

Mindig is érzékenyen reagálta le környezetét, magába szívta a körülötte keringő energiákat. Állandóan megfigyelte, elemezte közegének történéseit. Gyermekkorában kezdődött mindez, mivel összetett kulturális élettérben mozgott, mindent megkérdőjelezett, saját identitását is beleértve. Kaliforniában él a tajvani születésű, Shanghajban nevelkedett „művészeti lényünk”, ahogyan önmagát nevezi az illusztrátor, tervező, festő Jocelyn Tsaih.

Kiskamaszként gyakran kerestem az olvasmányaimban a párbeszédes részeket, izgulva fogtam neki egy-egy nagyobb leírásnak vagy lapoztam előre unalmasabbnak tűnő részletnél, hogy még hány oldalon keresztül fog tartani. Minden szövegtípus sajátos világ, amely felfejtésre vár. Más olvasói szemszögből élhető át egy regény, egy vers, egy dráma, egy képregény. A szövegek másságának megismerése is az olvasás kalandjának része, így Cimbi most különböző szövegtípusok kipróbálására hív titeket.

Egy szép napon nagyon furcsa dolog történt a világban. Olyan furcsa, hogy azóta is ezt beszélik a kövek, fák, füvek, a maradék állatok, az égen a csillagok, s lehet, mostantól, hogy te is olvasol erről a nagy furcsaságról, az emberek is erről kezdenek beszélni.

Biró Borbála vagyok, 2002-ben születtem Marosvásárhelyen. A középiskolát a vásárhelyi Művészeti Líceumban végeztem festészet szakon. Jelenleg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem grafika szakán vagyok elsőéves hallgató. Tavaly a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat Amit nem lát a webkamera című pályázatán második helyezést értem el vers kategóriában. Harmadikos koromban szokásom volt a hétköznapi kalandokatversszerű szövegbe szedni, majd illusztrációval ellátni. Valami ilyesmit tudnék elképzelni a jövőre nézve is: képzőművészettel és irodalommal együtt kalandozni.

Az a dolga, hogy fessen, képeket készítsen, és ezt teszi hatvan éve. A világ gyönyörű, ha észreveszed, ha jobban megfigyeled, viszont a legtöbb ember nem néz máshová, csak a lába elé. Nyolcvanöt éves művészünk azonban még mindig intenzíven megfigyel mindent, és művészetével megmutatja, mennyire.

Leena Krohn (1947, Helsinki) a kortárs finn irodalom különleges és elismert alakja. A Szfinx vagy robot (Sfinksi vai robotti) című elbeszélésgyűjteménye először az interneten jelent meg 1996-ban a szerző digitális illusztrációival, majd pár évvel később könyv formájában is kiadták. Ezek a filozofikus-tudományos-fantasztikus történetek kilógnak a mese keretei közül, a gyermek és a felnőtt között lezajló párbeszédek olyan témákat dolgoznak fel, mint a téridő és a fekete lyukak természete, a gravitáció, az idő, a párhuzamos világok, álom és valóság viszonya. A szövegek összefüggenek, de külön-külön is megállják a helyüket, szórakoztató valóságokba kalauzolva bennünket.

Francia „meghívottunk”, a Nantes-ból származó Jean Londonban tanult, jelenleg Párizsban él és alkot. Művészi palettáján ott találjuk a figuratív festészetet, az illusztrációs, karikatúrajellegű munkákat, a fotót, a videót, a ruhatervezést, az installációkat és a könyvterveket.

Irodalommal nemcsak térben, hanem időben is kalandos nyári utazásokra mehetsz, eddig ismeretlen emberek életét, tapasztalatait, érzéseit is kipróbálhatod. Nyári olvasmányként ezúttal egy novellaantológiát és néhány regényt ajánlunk.

Az Amerikai Egyesült Államokban élő művész, Anthony James lenyűgöző munkáival az Instagramon ismerkedtem meg. Szoborszerű installációit, építményeit a határtalanság, a világmindenség, a bennünk lakozó, magasabb rendű teremtőerő formába öntési kísérletének nevezi.

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” sorozatunkban.

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni”sorozatunkban.

Föld körüli utazásra hívtunk, körbejártuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkoztunk álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáltuk „megálmodni” sorozatunkban, amelynek alábbi, utolsó része Ra története.

A „kutya- s macskakölykes” verset viszont egész egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni: ez a rövidke, dísztelen, de egyszerűségében is hátborzongató vers harminchárom éve mindig eszembe jut, ha valami disznóságot követünk el (újra és újra) itthon vagy a nagyvilágban.

László Noémi kolozsvári költőt nemrég megjelent, „felmelegített” kiadású, Feketeleves című kötete kapcsán kérdeztük. „Ez valahogy nem egy elmúlt dolog, és soha nem lesz régi, bennem mindig ugyanolyan friss és aktuális ez az egész” – fogalmazott beszélgetőtársunk a bővített kiadású kötet verseiről. A szerzővel, gyermekkorát is érintve, a gyermekek, kamaszok megítéléséről, irodalomról, mennyről és pokolról beszélgettünk.

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” sorozatunkban.

„A háború a tétlen és könnyelmű emberek kedvelt mulatsága” – fogalmaz a világirodalom nagy szerzője, Tolsztoj. Tegnap a „háború” az európai fiatalok többségének egy szó, fogalom volt, távoli vidékek ismeretlen polgárainak csatája, háromperces hír a tévében, YouTube-tartalom. Ma mindez megváltozott, élesebben halljuk a szirénákat, a rakéták süvítését, a gyerekek sírását az óvóhelyeken, jobban látjuk a fegyvereket, a harcra kényszerített fiatalokat, az anyjuk kezét szorongató kicsiket, a háború igazi arcát.

Leena Krohn (1947, Helsinki) Szfinx vagy robot (Sfinksi vai robotti) című elbeszélés-gyűjteménye először az interneten jelent meg 1996-ban a szerző digitális illusztrációival, majd pár évvel később könyv formájában is kiadták. Ezek a filozofikus- tudományos-fantasztikus történetek kilógnak a mese keretei közül, a gyermek és a felnőtt között lezajló párbeszédek olyan témákat dolgoznak fel, mint a téridő és a fekete lyukak természete, a gravitáció, az idő, a párhuzamos világok, álom és valóság viszonya. A szövegek összefüggenek, de külön-külön is megállják a helyüket, szórakoztató valóságokba kalauzolva bennünket.

Miközben „vödréből a szív kirajzik”, a világ szín- és hangpompás komolysága és játékossága tör elő Balázs Imre József legújabb kötetének verseiből és Márton Éva illusztrációiból. A szövegek néhol első ránézésre is meghökkentő gondolattársítással kapcsolódnak a rajzokhoz, kép és szöveg a meglepetés erejével egészíti ki egymást. Balázs Imre József kolozsvári költőt, irodalomtörténészt, műfordítót legújabb, Egyformázni, különbözni című gyerekverses hangulatú kötetéről kérdeztük, amelynek megalkotásában költő és illusztrátor egymásra hatva és visszahatva dolgozott együtt.

Szerintem nincs olyan ember a fejlett társadalmakban, aki ne hallotta volna a következő mondatot: „Life begins at the end of your comfort zone” (nagyjából 59 millió Google-találat), vagyis az életed ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér. A New Age (a hippimozgalomból kinőtt spirituális útkeresők), a coachok (életvezetési tanácsadók, akiket nem szabad összekeverni a pszichológusokkal) és a legkülönfélébb önfejlesztő könyvek, online kurzusok idején ez a mondat és vele együtt a komfortzóna kifejezés a mindennapjaink részévé vált. Vizsgáljuk meg, mit jelent a hétköznapi használatban illetve mit értenek alatta tudományos körökben!

Munkám során arra buzdítom a hozzám érkező kamaszokat, hogy keressék meg, majd feszegessék saját határaikat, ami azzal jár, hogy egyszer csak meghaladják azokat, kilépnek a komfortzónájukból.

Codău Annamáriával Kolozsváron, a bölcsészkar hallgatóiként ismerkedtünk meg. Azzal a kéréssel kerestem meg, hogy meséljen arról: hogyan válik valakiből irodalomkritikus, lapszerkesztő, mivel is foglalkozik, és miért izgalmas ez.

Fancsali Kinga vagyok, 2000-ben születtem Marosvásárhelyen. Jelenleg Budapesten élek és tanulok, tavasszal végzek az ELTE Bölcsészettudományi Karán esztétika szakon (legalábbis nagyon remélem). Verseket és történeteket már gyerekkorom óta firkálgattam, komolyabban az írással viszont csak négy éve kezdtem foglalkozni. 2019 óta publikálok különböző folyóiratokban és portálokon. Az írás és egyetemi tanulmányaim mellett sokat foglalkozom kritikai társadalomelmélettel, feminizmussal, kritikai pedagógiával, aktivizmussal, valamint a biciklikerekem foltozgatásával. De sok minden más is érdekel, csak sajnos ezek közül szinte semmiben sem vagyok jó.

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” sorozatunkban.

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” új sorozatunkban.

Szabó Róbert Csaba marosvásárhelyi íróval legújabb, még kéziratban lévő regényéről beszélgettünk, amelyet remélhetőleg tavasszal már kézbe is vehetnek az olvasók. Kalandokról, a természetbe vágyódásról, számítógépes játékról, a fiatalok és kevésbé fiatalok közötti párbeszédről esett szó.

A természetművészettel foglalkozó Byles jelenleg Borneóban él és alkot. A dzsungelben készíti helyspecifikus installációit, szobrait, ágakból, kövekből, természetadta és ember által kidobott, elhagyott, hanyatlásra ítélt anyagokból.

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” új sorozatunkban.

Kamaszkorban minden arról szól, hogy kitaláld, ki vagy te, mi a fontos számodra, ami azt hivatott megalapozni, hogy megálmodhasd, milyen életet szeretnél élni.

A Svájcban és Németországban élő alkotó gigantikus falfestményeket, installációkat, szobrokat, videókat készít. Nagy méretű, természetközeli szobrai interaktívak, esetenként kinetikusak, azaz mozognak, mozgathatóak, és a szabad ég alatt találhatók.

2020-ban jelent meg Rojk Tamás Szárazság című ifjúsági regénye, borítóján a betonkeménnyé szikkadt, feltöredezett talaj a kiszáradt, elöregedett emberi bőrre emlékeztet. A Nappal szemben két fiatal egymás kezét fogja. Talán épp indulnak valahová.

Idegen országban, idegen város postahivatalában állunk sorban. Meglepően hosszú a sor, és még meglepőbben lassan halad. Rácsodálkozunk arra, hogy van az otthoni postai rendszernél is nehézkesebb, de egy idő után a fiam megunja a rácsodálkozást.

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” új sorozatunkban.

Sztercey Szabolcs vagyok, 1991-ben születtem Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron élek, majdnem mérnök lettem, de időközben elkezdtem verseket írni, és végül filmrendezés szakon szereztem diplomát. Két verseskötetem jelent meg, az első A nyelvtani közép, a második Plüssbolygó címmel. Filmeket is rendezek. Van egy húsevő növényem, Xénia és egy plüsspingvinem, Mályva.

„Minden alkalommal próbálta kitalálni, mi lehet a valódi hír, milyen elhallgatott igazságok rejlenek egy-egy frappánsan megfogalmazott mondat mögött.”

A Kettős: játék, amelyet 2018-tól tarthatnak kezükben az olvasók könyvként, színdarabként jött létre: a budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház repertoárjába a 2016-os bemutatót követően került. Bár a könyvformátum is igyekezett fenntartani a két főszereplő világának elválasztását, vannak, akik úgy gondolják: a Kettős:játék igazi élettere a színpad.

„Az újévi fogadalmak nem működnek. A YearCompass igen – több mint egymillió embernek 2012 óta.” – olvasható a hangzatos bevezető az ingyenes évrendező hivatalos oldalán. (https://yearcompass.com/hu/)

Az újévi fogadalmak valójában célkitűzések, olyan álomképek, amelyekről úgy gondoljuk, ha valósággá válnának, boldogabbak, egészségesebbek, teljesebbek, sikeresebbek stb. lennénk.

Amint befejeztem a Mesteralvók hajnalát, máris megrendeltem a kötet második részét, amely a Mesteralvók viadala címmel látott nyomdafestéket. 

Ez az Elégia tipikus példa arra, hogy néha az indulat „mindent visz”, nincs idő olyan apróságokkal bíbelődni, mint rím vagy ritmus. Ritka szép vers. És egy szép versnek mindent megbocsát az olvasó.

Nagy Zalán vagyok, 2003-ban születtem Marosvásárhelyen. Jelenleg is itt élek, középiskolába járok. Reményeim szerint a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán fogok továbbtanulni. Régóta foglalkoztat a klasszikus és kortárs irodalom, jó ideje írogatok a fióknak, 2019 óta pedig rendszeresen publikálok magyarországi és erdélyi folyóiratokban. Leginkább a fiatal írók és költők (Horváth Benji, Sánta Miriám, Kerber Balázs, Nemes Z. Márió) munkái inspirálnak, de más művészeti ágazatok is könnyen hatással tudnak lenni rám: Charlie Parker bebop-zenéitől kezdve a vaporwave-kultúráig sok minden megmozgat.

Valószínű, hogy az osztálytársaiddal való találkozás varázsa már elmúlt (ha egyáltalán vagy olyan szerencsés, hogy kedveled őket), az izgalom helyét ilyenkor, ősszel könnyedén átveheti a fásultság, és általában az időjárás sem kedvez a derűnek (bár a mai klímakrízis közepén könnyebb megjósolni a lottószámokat, mint az időjárást).

Esküszöm az élő igaz Istenre, hogy... [a könyvekkel] ...rendesen bánok, belőlük semmit ki nem tépek, sem tollal, sem ceruzával bennük semmit meg nem jelölök, sem azok közül egyet is a bibliothekáriusok engedélye nélkül el nem viszek...(A Debreceni Kollégium könyvtárába beiratkozó diákok esküje a 17–18. században)

Megkerülhetetlen név számomra, egyféle örök szerelem. Gyermekkoromban mutatta a szobrait apám, aki szintén szobrász, mint az édesapja, a nagyapám. Én nem lettem az, mert, ugye, Giacometti grafikái, festményei éppúgy lenyűgöztek, mint lecsupaszított, vékony szobrai. Azóta is imádom, a munkáit is. Nem hiszem, hogy ebben lesz már változás. 

A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában a vizuális művészet csoportom tagjai többek között festészettel is próbálkoznak. Egyik találkánkon Ildikó egy olajképnek kezdett neki, amelyet fotó alapján készült megfesteni. A fénykép a város felújított főterén készült, a szökőkút lépcsőin egy elmosódott figurát jelenít meg. Telefonnal készült, önmagában is festői, színei elfakultak, egyes részeit homály fedi. Ahogy néztem a hihetetlenül jól alakuló képet Ildikó keze alatt, Richter festményei jelentek meg lelki szemeim előtt.

„A művészetemben a személyes történetek ke­verednek a világpolitikával. Azt hiszem, hogy a kihívások, nehézségek és a problémák, amelyekkel szembesülünk, hozzásegítenek ahhoz, hogy kifejezzük önmagunkat saját, egyéni hangunkon.”

A Pál utcai fiúk minden bizonnyal azért is annyira népszerű, mert a kalandos játékok helyszínéül szolgáló grund és az azt birtokba vevő gyermekbandák világát festi meg eleven színekkel. A Cimbora szerzői, mai magyar írók körében érdeklődtünk: hogyan emlékeznek gyermekkoruk grundélményére. Íme, az erre vonatkozó emlékek közé tett időutazás eredményei.

Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület (EJKE) versíró pályázatot hirdet a 2021–2022-es tanévben VII–VIII. osztályos erdélyi, partiumi, bánsági diákok számára. Nézz szét szülővárosodban, szülőfaludban, és fogalmazd meg versben: mit jelent számodra, miért jó ott élni, miért jó visszamenni, miről ismerik meg, akik nem jártak még ott, mit ajánlanál figyelmükbe?  

Az istenek küldötteiként a Földre látogató természetfeletti lények alakja már a keresztény vallás megszületése előtt feltűnt az ókori európai és ázsiai kultúrák mítoszaiban, legendáiban. 

A gyermekkor elmaradhatatlan része a játék. Így volt ez minden korban. De talán a felnőttek számára is ugyanolyan fontos, hiszen az ember játszó lény. Johann Huizinga neves holland művelődéstörténész pedig egyenesen a homo ludens (játszó ember), nem a homo sapiens (gondolkodó ember) megnevezést tartotta találóbbnak.

Luis Buñuel spanyol­-mexikói filmrendező a filmtörténet egyik legismertebb alakja. 1900-­ban született egy nagyobbacska faluban, az aragóniai Calandában. Utolsó leheletem című önéletrajzában úgy emlékszik szülőfalujára, mint olyan, külvilágtól elzárt helyre, ahol megállt az idő. Itt az évszázados hagyományok által megszabott mederben folyt az élet.

1954-ben született Nagyszebenben, és nem egészen hatvanévesen, 2013-ban hunyt el Brassóban gyógyíthatatlan betegség következtében: Alexandru Muşinát leggyakrabban úgy emlegetik, mint a román irodalom ún. nyolcvanas nemzedékének meghatározó alakját. Ez a generáció ma is nagy hatással van induló, fiatal alkotókra, legismertebb alakja Mircea Cărtărescu.

Bernard Friot 1951-ben született a franciaországi Saint-Piat-ban. Gimnáziumi és középiskolai tanár, majd négy éven át a Frankfurti Gyermekirodalmi Központ vezetője. Mintegy ötven, gyermekeknek és kamaszoknak szóló könyv szerzője, ugyanakkor német és olasz nyelvből is fordít. Az alábbi rövid elbeszélés az Histoires pressées (Sietős történetek) című kötetéből származik.

Jules Vallès Dél-Franciaországban született 1832-ben. Lázadó, mindig elégedetlen alkat volt, aki a 19. század összes francia forradalmában aktívan részt vett. Egyik vezető egyénisége volt az 1871-es párizsi kommünnek (abban az évben, rövid ideig, Párizsban a köznép ragadta magához a hatalmat, egyenlőségen alapuló rendszert vezetve be; a kommün támogatóit kommünárdoknak nevezték). A kommün bukása után, a rá mért halálos ítélet elől kénytelen Angliába menekülni. 1885-ben hunyt el.Jacques Vingtras című, háromrészes önéletrajzi regénye bizonyult irodalmi munkássága legmaradandóbb darabjának. Az első kötetben, amely a L’enfant (A gyermek) címet viseli, gyermekkora viszontagságait meséli el. A konok, önfejű gyermek mindig szembement szülei akaratával, akik minden áron engedelmes, tekintélytisztelő polgárt szerettek volna nevelni fiukból.

Jules Renard a 19. század második és a 20. század első felének, a magyar közönség által kevésbé ismert írója. Egyik legismertebb műve Naplója. Az irodalmi szóbeszéd szerint Sommerset Maugham angol író Renard hatására döntött úgy, hogy közzéteszi eredetileg asztalfióknak írt naplójegyzeteit. Ebben a művében bontakozik ki legteljesebben tömör, tűpontos fogalmazásmódja, könyörtelen iróniája.

Vegyük csak sorba, mit is tudunk a kamaszkorról: lelki értelemben nagyon fontos (ha nem a legfontosabb…) fejlődési szakasz. Erik H. Erikson fejlődéspszichológus elmélete szerint minden életszakaszt egy válság határoz meg. 

Az utazás (bolyongás, kalandozás) az egyik legrégibb és leggyakoribb téma az irodalomban – gondoljunk csak az Odüsszeiára. A távoli kontinensek, tengerek, szigetek felfedezése közkedvelt regénytéma volt a 18. és a 19. században. Az utazás, a Föld felfedezésének szenvedélye képezte tárgyát az egész világon közkedvelt ifjúsági író, Jules Verne életművének.

Cimbi olvasólámpájában néhány részes sorozatot indítunk most, amelyben felnőttek ajánlanak ifjúsági irodalmat. Akár foglalkozásuk miatt, akár kamasz gyermekeik jelzései nyomán sok felnőtt kezébe is eljut egy-egy fiatalokat megcélzó szöveg. Cimbi ugyanakkor arra is kíváncsi, mivel foglalkoznak ezek a felnőttek, mit gondolnak a világról és miért szeretnek olvasni. Kalandra fel!

„A tájkép emberi formájú, az emberi forma tájképszerű. Meggyökerezett városlakó vagyok, és a város képe emberi testekből rakódik össze. Mindenki állandóan változik, mindenki alapvetően gyönyörű, és mindenekfölött mindenki, legtöbb esetben, láthatatlan. A pillantás által a testek és formák láthatóvá válnak.”

Németországban van egy iskola, ahol sulikezdésre az intézmény vezetője meghívja a szülőket és nagyszülőket is. Megkéri őket, hogy álljanak be a gyermekük mögé. Jobbról az apa, balról az anya. Mögéjük pedig az ő szüleik, a gyermek nagyszülei, ugyanígy, jobbról a nagyapák, balról a nagyanyák.

Közelebbről is szemügyre vettük Huszti Gergely Mesteralvók hajnala című ifjúsági fantasyjét (Cicero, 2019), amellyel a szerző elnyerte 12 év feletti kategóriában az Év Ifjúsági Könyv Írója címet. Nem csalódtunk benne, izgatottan várjuk, hogy a második részt is kezünkben tarthassuk!

Az angyal hozott egy könyvet, címe: Utcai művészet ma. Különböző kategóriákba sorolt, jó és kevésbé jó kültéri munkákat, festményeket, installációkat nézegetek lapjain, zömében fiatal alkotóktól. Egy litván youngsternél megállok a lapozással. Falra festett gyermekeket látok, akcióban. Egyik biciklizik, a másik bevásárlókocsival versenyez, a harmadik pedig toronyba rakott székeken egyensúlyoz Európa, Ázsia, Amerika különböző városaiban.

„A matéria, úgy gondolom, nem pusztán csak alapanyaga a szerkezetnek, de kultúra is, ami kulturális és érzelmi üzenetet is közvetít.”

„Szó nélkül indultak tovább a kurkászok felé. Ahogy a fehér homokon egymás mellett gyalogoltak, kezükben fegyverrel és arcukon elszánt mosollyal, Ash tényleg úgy érezte magát, mintha egy világmegmentő küldetés részese lenne.” A Tilos az Á könyvek sorozatban közösségi részvétellel született ifjúsági disztópia* fejezetei hétről hétre jelentek meg, mindegyik végén az olvasók dönthették el, milyen irányba alakuljon a történet. Én például úgy olvastam az első néhány fejezetet, hogy a főszereplő fiú, aztán az olvasók úgy döntöttek, legyen lány. El kellett fogadnom. Időnként párhuzamosan több történetet olvastam, hiszen sokszor következett be újratervezés, visszamenőleg is. 

1989-ben, 17 éves koromban vettem meg Székelyudvarhelyen Walt Whitman Ének magamról című, legszebb verseit tartalmazó kötetét (Szász János válogatásában), de csak nagyon nehezen, mostanában barátkoztam meg a költészetével. 

Zalka Csenge Virág Ribizli a világ végén című első meséskönyvével 2020-ban elnyerte Az Év Gyerekkönyv Írója címet. Jó hír az olvasóknak, hogy azóta már a kiadvány párját, A kalóz királylányt is a kezünkben tarthatjuk. Zalka Csenge Virág ritka mesterség és tudás birtokosa, hiszen hivatása a mesemondás, a világ számos szegletében megfordult mesélőként, de nem is tért haza üres kézzel. Mesemondói diplomáját az Amerikai Egyesült Államokban szerezte, és számos izgalmas helyen mesélt, még egy őskori halomsír belsejében is, Írországban. A szerzőt ritka mesterségéről, a mesemondásról, a mesék életéről kérdeztük, és arra is megkértük, hogy ajánljon meséi közül olvasóinknak.

Tizenöt éve figyelem a besszarábiai Alexandru Vakulovski pályájának alakulását. Egyik regényét Hányinger utca címmel lefordítottam magyarra (2016. szeptember 18-án Sepsiszentgyörgyön is bemutattuk), priveliști című verseskötetéből is több tucatnyi szöveget fordítottam le mostanáig. Ebből származik a bibliás hajléktalan című vers is (első közlésben a versumonline.hu portálon jelent meg, szeretettel ajánlom minden diák olvasónak a nemzetközi lírának ezt az online fórumát, akárcsak az idén útjára indult, szintén a kortárs világirodalmat fordító-népszerűsítő 1749.hu oldalt).

A szerző fekete polgári családba született a karib-tengeri Guadeloupe szigetén, amely Franciaországnak egy „tengeren túli” megyéje. Anyja egyike volt az első fekete tanítónőknek. Mivel apjuk nagyon sok könyvet vásárolt, Maryse és testvérei már zsenge korukban magukba szívták a francia kultúrát és irodalmat. Élt Franciaországban, számos afrikai országban, Nagy-Britanniában, az Amerikai Egyesült Államokban. Jelenleg Dél-Franciaországban lakik.Afrikai történet (Conte cruel) című könyvében egy testvérpár történetét meséli el. Élesen ábrázolja a klímaváltozástól sújtott szegény afrikai vidékek valóságát, ugyanakkor mesei elemeket sző elbeszélésébe, meghatóan mutatja be a tizennégy éves Tafa küzdelmét a túlélésért, akinek bátyja családját kellene eltartania úgy, hogy közben semmilyen jövedelemforrásuk nincs, tartalékaik elfogynak, a külföldi munkára indult bátyja által beígért pénz pedig egyre késik. Ilyen helyzetben csak a csoda segíthet, ami meg is történik, ám ehhez áldozatokra is szükség van. Tafa előbb kénytelen eladni egyetlen megmaradt háziállatukat, a mindenki által különleges becsben tartott tehenet, amelyet szinte családtagnak tekintenek. A vágóhídra hajtott tehénről kiderül, hogy nem közönséges állat, áldozata által megmenti a családot az éhenhalástól. Végül Tafa azon vágya is teljesül, hogy újra együtt lehessen szeretett testvérével, de ehhez újabb áldozatra van szükség,  

A Tilos az Á Könyvek kiadó gondozásában újabb ifjúsági disztópia jelent meg – úgy tűnik, nemhogy csökkenne a műfaj népszerűsége, egyre növekszik. Kapásból említhetjük a közelmúltban napvilágot látott ifjúsági regények közül az erdélyi Fekete fény-sorozatot (Zágoni Balázs) vagy a Csepp című interaktív disztópiát (Mészöly Ágnes). Bár nem vagyok a műfaj kifejezett rajongója, egyre jobban érdekel, hogyan próbálnak újat hozni ezek a regények úgy, hogy főszereplőjük általában egy kamasz lány és egy kamasz fiú, akik világvége utáni széthulló közösségben keresik a helyüket, a szabadságot, az igazságos társadalom lehetőségét. Ebben az ajánlóban arról írok, hogy mit találtam újdonságnak a kétszerzős, Az Emberek Országa – Kalaallit Nunaat című regényben.

A Teremtés első két napjának, a világosság és a sötétség szétválasztásának, illetve az égbolt megteremtésének angyalai •  A harmadik és a negyedik nap, a szárazföld és a növények, illetve az égitestek megteremtésének angyalai • Az ötödik és a hatodik nap, a vízi- és égi állatok, illetve a szárazföldi állatok és az ember megteremtésének angyalai • Edward Burne- Jones: A­ teremtés napjai • 1870-es évek 

Most is, mint mindig, a TiniDráMa foglalkozásokon felmerülő kérdésekre keresem a választ. Néhány hete meglepődve hallgattam, hogy a kamaszaim a nyitókörben a pályaválasztásról kezdtek el beszélgetni. Látszott rajtuk, hogy a felnőttek előítéletének ellentmondva (a „bezzeg a mai fiatalok” kezdetű örökzöldekre gondolok) többeket foglalkoztat a kérdés, igencsak mélyen.

Leena Krohn Szfinx vagy robot (Sfinksi vai robotti) című elbeszélésgyűjteményének filozofikus-tudományos-fantasztikus történetei kilógnak a mese keretei közül, a gyermek és a felnőtt között lezajló párbeszédek olyan témákat dolgoznak fel, mint a téridő és a fekete lyukak természete, a gravitáció, az idő, a párhuzamos világok, álom és valóság viszonya. A következő hónapokban a Cimbora lapjain bebarangoljuk a Krohn által feltérképezett lehetséges világokat, és útravalóként, hamuban sült pogácsa helyett, ezzel a gondolattal tarsolyunkban indulunk neki: „Minden, ami nem lehetetlen, előbb vagy utóbb megtörténik. De néha még a lehetetlen is.”

Leena Krohn Szfinx vagy robot (Sfinksi vai robotti) című elbeszélésgyűjteményének filozofikus-tudományos-fantasztikus történetei kilógnak a mese keretei közül, a gyermek és a felnőtt között lezajló párbeszédek olyan témákat dolgoznak fel, mint a téridő és a fekete lyukak természete, a gravitáció, az idő, a párhuzamos világok, álom és valóság viszonya. A következő hónapokban a Cimbora lapjain bebarangoljuk a Krohn által feltérképezett lehetséges világokat, és útravalóként, hamuban sült pogácsa helyett, ezzel a gondolattal tarsolyunkban indulunk neki:  „Minden, ami nem lehetetlen, előbb vagy utóbb megtörténik. De néha még a lehetetlen is.”    

„Az alkotói folyamatban a megszállottság és ismétlés állandó és fontos része a munkámnak.”

A februári félévzárás kiakasztotta a diákjaimat – de nem úgy, mint általában. Nem tudtak összpontosítani a drámajátékokra sem, mindentől röhögőgörcsöt kaptak, amikor viszont az elmúlt hetükről kérdeztem őket, főképp a témazárók és feleletek kerültek szóba. Kíváncsi lettem a helyzetre, ezért elkezdtünk közösen gondolkodni a témáról, és kiderült, hogy a csoportom felének romlottak a jegyei az elmúlt egy évben.

Őseink barlangok falaira festve, karcolva örökítették meg az évezredekkel ezelőtt élt, nem egy esetben mára kihalt állatok – mamutok, őstulkok, kardfogú tigrisek stb. – képeit. Az ókori birodalmakban a valóban élt állatokról és a mítoszok képzeletbeli lényeiről óegyiptomi papiruszok, falfestmények, mezopotámiai domborművek, antik görög vagy római ábrázolások és természettudományos leírások is tudósítanak.

François Bégaudeau kortárs francia író, kritikus, forgatókönyvíró, énekes, színész, producer. 1971-ben született egy nyugat-franciaországi kisvárosban, Luçon-ban. Sokoldalú személyiség, 1992 és 1999 között a Zabriskie Point nevű punkzenekarban énekelt, szerkesztette a legnevesebb francia filmes lapot, a Cahiers du Cinémát, játszott a saját regénye alapján forgatott filmben – és, nem utolsó sorban, éveken át franciát tanított egy külvárosi iskolában. Olyan író, közéleti szereplő, aki nagyon tevékenyen és hangosan politizál – és soha nem megy el szavazni.

1992-ben született Csíkszeredában, jelenleg Kolozsváron él. Költő, slammer, műfordító, „memelord”, a Kultúrkampf egyik adminja. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza. A Beatwándor formáció „húrelmélésze”. 0 és 1 sör között rengeteg szóviccet mond. 1 és 2 sör között mindenféle furcsaságról beszél, és többnyire nagyon igaza van. 2 sör fölött jó eséllyel szóba hozza a metamodernizmust. Számos folyóiratban és antológiában jelentek meg írásai. Szerencséje volt pár elismeréshez (Látó-nívódíj, Communitas-ösztöndíj, Babits Mihály műfordítói ösztöndíj, Székely János alkotói támogatás, az Írók Boltja és a József Attila Kör könyvösztöndíja, a Romániai Írók Szövetségének debütdíja stb.). Durván bírja a jambusokat meg a hexametert is. Első kötete szótagadó címmel jelent meg (Jelenkor, Budapest, 2018), nem szeretne beszélni a címről. A következő rosszabb lesz, mondja. Gyakran tart kreatív írás jellegű rendezvényeket, kortárs román lírát fordít. Nem tud biciklizni.

Képek meséje: Orosz Annabellával, a Vajon Nagyi-könyvek illusztrátorával, vizuális teremtőjével beszélgettünk a frissen megjelent Vajon Nagyi és a száguldó város illusztrációvilágáról.

November óta találkozunk a kamaszaimmal a TiniDráMa foglalkozásokon, esőben, hóban-fagyban játszunk kint, a szabadban. Maszkot hordunk, tartjuk a tisztes távolságot, törekszünk arra, hogy minél biztonságosabb keretek között lehessünk együtt, és tesszük ezt azért, mert imádunk játszani. Az egyik szülőtől azt a visszajelzést kaptam, hogy a lányáról, amikor hazaérkezik a foglalkozásról, süt a boldogság; az arca kipirult, a szeme élénk, csicsereg.

2010-ben, születése 110. évfordulóján, összeállítást közöltünk Szabó Lőrinc (1900–1957) költészetének néhány meghatározó vonásáról, eleméről. Kiemeltük akkor, többek közt azt, hogy gazdag, változatos életművében hangsúlyosan jelen van a végletek összebékítésére utaló törekvés, ami abban is megnyilvánul, hogy egyaránt jelen van nála, ugyanazzal a természetességgel, a szabadvers és a kötött versforma (főként a szonett), a társadalmi témakör a maga konkrétumaival és az elvont keleti gondolkodásmódok iránti vonzalom, a gyermekversekre emlékeztető líra (Lóci- és Kis Klára-versek) és a filozofikus vers, a lírikusi érzékenység és a kimért, olykor kegyetlen tárgyilagosság.

Februárban tették közzé 2017 legjobb gyermek- és ifjúsági könyveinek listáját. A legsikeresebbnek ítélt könyvek közül ajánlunk most kicsiknek, nagyoknak, humorra vagy elgondolkodásra vágyóknak, prózát, verset vagy drámát óhajtóknak.

A finn Riitta a Royal College of Art egykori növendéke, kiállított már a londoni Tate-ben, a Kiasma Kortárs Művészeti Múzeumban Helsinkiben, míg a norvég Karoline, a Westminsteri Egyetem elvégzése után, íróként, hajósként és fotósként keresi kenyerét. Munkáit megismerhették már Londonban, Oslóban, Tokióban.

Minden, amivel időt mérünk, valamilyen közös értelemben: óra, ahogy szerkezeti értelemben is megkülönböztetjük a talán legősibb napórát, melyhez először egy földbe, homokba dugott pálcika is elég volt – persze, hogyha sütött a nap.

„Ne feledd, az állatoknak és növényeknek nincs érdekképviselete a parlamentben, nem tudnak ülősztrájkba fogni, senki más nem emelhet szót a nevükben, értük, csak mi, emberi lények, akik nem birtokoljuk őket, de megosztjuk velük a Földet, ahol élünk.” (Gerald Durrell: Fogjál nekem kolóbuszt)

Különös dolog az irodalom és a története: egyszerre érdekes benne az, hogy egy-egy költő, író milyen mű­veket hoz létre, amint az is, hogy milyen szerzői közös­séghez tartozik, és annak milyen szerepe, súlya van. Van tehát az egyéni tevékenység, és van a csapatmun­ka is, illetve a kettő összefonódása, és ilyen szempont­ból válnak fontossá az irodalmi társaságok, körök, műhelyek, fórumok.

Aczél Dórával a 2016-ban megjelent, Fájdallam című könyvéről és a kórházszagú kamaszkorról beszélgettünk: írás, betegség, továbblépés, Yuppi Tábor, az iskola és a személyesség kérdései merültek fel.

Számos kérdés megválaszolatlanul marad, Viknek pedig menekülnie kell a Városból – ezzel zárul a Fekete fény első része, A Gömb, és valahonnan innen indul tovább a második, befejező rész is. Az első hang, amelyet hallunk a frissen megjelent kötetben, az Odaátban, nem a Vikké, hanem a barátnőjéé. A közelmúlt eseményeit Ajla szemszögéből látjuk először, ő azonban, az olvasóhoz hasonlóan, nem tudja, hogy merre lehet Vik.

Tasnádi István tizenkét év körüli fiataloknak szóló regényét úgy mutatom be, hogy egy-egy szempontból összekötöm más kortárs ifjúsági regényekkel. Ezt nem egészen egymagam döntöttem el, a könyv maga ajánlotta a lehetséges irányokat :).

Egyik alkalommal az online oktatásról faggattam a srácokat, néztük a pró és kontra oldalát ennek a kényszerű helyzetnek, amikor valaki bedobta: mémmé válni. Mint az 1990-es években felcseperedő, szerencsés Y-generációs, akkor gondolkodtam el először azon, mennyivel veszélyesebb az online térbe költözött zaklatás.Arra hívlak, járjuk végig a bullying evolúcióját!

Azt hiszem, mindannyian láttunk már nagy printeket, reklámokat, amint elfednek felújítás alatt álló épületeket – hogy ne azt lássuk, ami történik, hanem valami mást, szebbet, jobbat stb. A Szín-téren ez alkalommal felbukkanó művészünk ezt a modus operandi-t sajátítja ki, csakhogy egy jókorát csavar rajta, ő az eltakartat nagyítja fel ezerszeresére. 

Növények nélkül szegényebb lenne a világ, veszélybe kerülne mindannyiunk közös élettere, a Föld. Vers és költészet nélkül pedig szegényebb lenne az emberi lélek, a jellem, az érzelmi intelligencia és a szépség iránti fogékonyság pedig eltompulna.

Egykori önmagunkkal találkozunk egy régi fényképen: négykézláb mászunk egy takarón, sírunk, mert megrémültünk a beöltözött Mikulás szakállától, anyukánk babakocsiban sétáltat, elsős csoportkép, osztálykirándulás... Mi vagyunk a képen, magunkra ismerünk – mégis mintha valaki más volna, hiszen memóriánk másként emlékezik a múltra, mint ahogyan a fotópapír vagy a pixelek őrzik azt.

Az állatok örökös témái a gyermekverseknek, a kezdetektől a napjainkig meghatározó szerepük van a műfaj alakulásban, azon belül is sajátos változat jött létre, amelyet állatversként tart számon a gyermekirodalom.

Nemes Nagy Ágnes ismert verssorát választottam újabb versértelmező sorozatom címéül, keresve azt a szándékot, amellyel a költők és (gyermek)olvasóik viszonyulnak hétköznapi tárgyainkhoz. A gyermeklírában a tárgyköltészetnek az a típusa érvényesül leginkább, amelyben fokozottan van jelen az ember és tárgyai közötti személyes kapcsolat.

Sorozatunkban olyan fiatal szerzőkkel ismerkedhettek meg, akik bizonyos értelemben mind pályájuk elején állnak, és akikkel véletlenszerűen akár ti is összefuthattok, ha Kolozsváron vagy éppen Budapesten jártok. Nevükkel, írásaikkal azonban különböző irodalmi folyóiratokban is találkozhattok. 

„Kolozsváron végeztem, a Sapientia EMTE film, fotó, média szakán. Jelenleg a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán vagyok mesterképzős hallgató. Közöltem erdélyi és magyarországi irodalmi lapokban verset, prózát, recenziót, filmkritikát. Illusztráltam Selyem Zsuzsa, László Noémi, Markó Béla, Demény Péter, Sigmond Júlia és Zsigmond Andrea köteteit.”

– Kell írnom egy cikket, mondom a fiamnak. – Miről? – kérdezi ő. – Nem tudom – felelem. – Kell írnod egy cikket, és nem tudod, miről? – képed el. 

„A környezetemben élők mind furcsán néztek rám, hogy egy 13 éves kislány új favoritja egy kőkemény, neonácizmusról szóló pszichodráma.” – Betolakodókról, egyik ajánlott könyvről, amely egy kis, világvégi német faluban játszódik a 21. században egy 13 éves lány írt véleményt kidsnews.hu – a gondolkodó tizenévesek magazinjában. 

„A film, valamint a könyv cselekménye teljes egészében az iskolai falai között zajlik, mintegy hangsúlyozva az intézményre jellemző bezártságot. A valóságos falakon túl láthatatlanok is húzódnak, tanár-diák, tanár-tanár és diák-diák vagy éppen diák-szülő között is. Ráadásul a falak mindig kétértelműek: egyszerre jelentenek védelmet és fenyegetést...” – Közelképben François Bégaudeau regénye.

Jordan Tannahill fiatal kanadai drámaíró Concord Floral című műve alapján Kolozsváron és további négy európai városban válogatott diákcsapattal együttműködve hoztak létre színházi produkciókat. 2019 őszén a kolozsvári alkotók olyan színházi élményt ígérnek, amelyben „a generációk közti különbségek elmosódnak, közös dimenzióba kerül fiatal és felnőtt, szülő és gyermek. Az előadás olyan általános érvényű témákat boncolgat, mint a bűntudat, szexualitás, meggondolatlan gesztusaink visszavonhatatlan következményei, az elkerülhetetlen közösségi létben rejlő magány, s teszi mindezt ennek a különleges generációnak a szemszögéből.”

Az erdélyi magyar kultúrának több meghatározó személyisége közül kiemelkedik Kós Károly. Több területen teljesedett ki nagy hatású munkássága – építészet, oktatás, szépirodalom, könyvszerkesztés, -tervezés és -kiadás, művészettörténet, néprajzkutatás, közélet stb. –, de ezek a területek mind egybekapcsolódtak az erdélyi gondolat, a transzilvanizmus révén, amelynek máig érvényes megfogalmazását neki köszönhetjük.

Sok olyan kérdéssel találkozunk, szinte naponta, amelyekre vagy nincsen megfelelő válasz, vagy a végletek között félúton lelünk rá.

Lapunk új sorozata 2006 őszén indult, és a sors úgy hozta, hogy Faludy Györgyről, akit akkor sokan és méltán – nem csak életkora miatt – tekintettek „a magyar költőfejedelemnek”, az új Cimbora-folyamban elhunyta kapcsán írtunk először.

 2018. november 16-án Marosvásárhelyen hallottam először „hangosan” ezt a verset, Meszesi Oszkár színművész felolvasásában. Fontos-e „hangosan” hallani ezt a verset? 

„Egyik kedvenc hasonlatommal élve: a vers olyan, mint a lábbeli. Lelki lábbeli. Éppen ezért mondom, amikor megkérdezik tőlem, hogy hogyan kell mon­dani ezt vagy azt a verset, a válaszom, hogy úgy, ahogy a lábbelit hordod: mindenki a saját lelki tyúkszeme, lúdtalpa szerint.” – Kányádi Sándorral 2011-ben beszélgettem Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban tartott Derűs irodalomóra után.

A természet szépségek sokaságát tárja elénk, köztük az Arany János versében felsoroltakhoz hasonló, a valóságban nem is létező égi tüneményeket. Az égbolt alakja és színe, a délibáb vagy az eget koszorúzó szivárvány csupán illúzió, amely a fizika törvényeinek segítségével könnyen megmagyarázható. (Kép: Egry József: Szivárvány • Forrás: irodalmiradio.hu)

Az emberi képzelet számára évezredeken át eseményekben gazdag színtér volt az égbolt. A természeti jelenségek okozóit látták a Napban és a csillagokban, és mágikus szerepet tulajdonítottak a változó alakú Holdnak. Őseinket a Sarkcsillag vezette útjaikon, a Göncölszekér rúdjának állásából olvasták le az idő múlását és az égre rajzolták legendáik alakjait. Az ókor istenei és hősei mellett helyet kaptak a mennybolton a mondák soha nem volt teremtményei is, a gonosz sárkánytól a tűzokádó tengeri szörnyön át a szárnyas paripáig.  

Mondom neki, a pasid az első szerelvénnyel utánad jön. Leszállok veled az első állomáson, bevárjuk. Közben kiderül, hogy emlékszik a szálloda címére. Rendben, gondolom magamban, ez még segítségünkre lehet.

„Azt hitték szürrealista vagyok, de nem voltam az. Sohasem festettem álmokat. Saját valóságomat festettem meg” – Frida Kahlo

„Művész az, aki olyan dolgokat hoz létre, amire egyáltalán nincs szüksége senkinek, de ő valamilyen okból kifolyólag úgy gondolja, jó ötlet lenne eladni őket” (Andy Warhol)

Rettegve szálltunk az ég felé, majd szédítő iramban ereszkedtünk alá, aztán ismét lendületet vettünk, bele­fúrtuk tekintetünket az éjszakába, és csillagok szálltak fel, majd zuhantak le velünk együtt. Ez volt a... szere­lem – részlet Simona Popescu Vedlések című regényéből Szonda Szabolcs fordítsában. 

1989 romániai decemberét illetően a vélemények a mai napig megoszlanak. Van, aki forradalomról beszél, mások államcsínyt emlegetnek, egyesek pedig „ellopott” forradalomról értekeznek – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának befejező része. 

Balázs Imre József 1976-ban született Székelyudvarhelyen, Kolozsváron él, a Korunk folyóirat főszerkesztője, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán a Magyar Irodalomtudományi Tanszék tanára. Tíznél több vers-, műfordítás- és tanulmánykötete jelent meg eddig, magyar, román és angol nyelven is. Többszörösen díjazott szerző.

Fene tudja, hogy van ezekkel a lüdérckékkel, sehogy sem lehet kiigazodni rajtuk. A tegnap is mi történt? Fel akarok menni a legjobb barátomhoz, amilyen barom ő is, pont a tizediken lakik, hát mondok: hadd megyek a lifttel. Le is hívom hamarjában, be is szállok ügyesen, s már éppen akarnám nyomni a gombot, amikor nyílik a liftajtó, s hát egy lüdércke áll előttem, hogy hát ő is lifttel szeretne jönni, s legyek szíves, engedjem be – Molnár Vilmos meséi

Egy esős délutánon megértettem, hogy elveszí­tettük a hidegháborút. Anyu jött be a szobámba (apu volt szobájába). A szőnyegen elnyúlva olvastam, anyu leült az ágyra, egy darabig az orosz író regényéről be­szélgettünk, majd a sötét viharfelhőkről, megkérdezte, hogy kérek-e még tejberizset, mire elmondtam, hogy két adagot már elpusztítottam, végül közölte, hogy születni fog még egy testvérkém. Ki hitte volna, hogy a vereség is ilyen szép tud lenni?! Mint anyu – részletek Filip és Matei Florian Kölyök utca című regényéből Lövétei Lázár László fordításában.

Arany manapság valamiért nincsen „divatban”, annak ellenére, hogy a magyar irodalomtörténet hallgatólagosan őt tartja költészetünk legnagyobb alakjának. Én persze nem (csak) ezért szeretem Aranyt, hanem főleg azért, mert tőle lehet a legtöbbet megtudni a magyar nyelvről (egy költő „alapanyaga” ugyebár a nyelv) és a versírás mikéntjéről egyaránt – Lövétei Lázár László Arany versek sorozatának első része.

A fiatalember keresztbe fonta mellén a karját, és azt mondta: – Nincs nálam fegyver.Most megnézhetitek, hogyan hal meg egy Feketelábú. Nem félek tőletek – Frank B. Linderman meséje.

Édesapánk azt mondta, az igazat meg kell mondani, és a tetteink következményeit is vállalni kell mindig, bármilyen körülmények között. Persze, nem volt könnyű előállni ilyesmivel – Balázs Imre József meséje.